Hosszab kihagyas után...!

Sziasztok! Nagyon sajnalom hogy eltuntem egy ideje.
A másik blogomon hosszasan kifejtettem az egeszet, de azért ide is leirom hogy azert nem írtam mert nem volt gépem. S most ujra van, de a blogot szunetelteni fogom.
Hosszas gondolokozás után amire volt idom kéthonapnyi várakozás során. Ugy vettem eszre az hogy a másik blogomra nem tudok részt vinni sokkal jobban bántott mint hogy erre nem tudok.
Ennek az az oka hogy az a torténet már sokkal régebbi, és már hozzám nott. A legtobb idot amit a blogolásra szántam az a másik régebbi blogomra fordítottam. A torténet ez által nagyon osszecsapot rovid és rossz minoségu lett minden értelemben.
Ezért hát minimum addig amig be nem fejezem a másik blogom, nem szeretnék erre részeket hozni.
A blog kovetkezo nyárig szunetel. De folytatodni fog.
Mindenkitol aki olvasta vagy olvasni fogja a blogot elnézést kérek.
Viszlát jovo nyárig!

Puszi: Chyntya P.

6rész: Zúzódott láb

Sziasztok! Ujra itt! Tudom régen volt resz, de mint írtam nem voltam itthon, miutan hazajöttem pedig a másik blogomra írtam a részt ami kb 3-4napja került fel, és azóta pedig sikerült megírno mez a kicsi és rövid részt. Sajna ez van.
Ab suli is elkezdödöt a mai nappal hivatalosan. Nagyon vártam... De azért jó volt megint az osztályban lenni, jó az a közösség. Lett új osztálytársunk. Meg más tanáraink pár tantárgyól változott. És a nyárból még kisem józanodva ugorhatok fejest a 10es tanévbe. Hiphip hurrá! Kinek milyen az óra rend? Nekm csak Hetfön és Pénteken van 7órám, Kedd Szerda és Csütörtökön 8.
Nah de ilyenkor nincs túl sok kedvem ódákat zengeni. Köszöntök minden kedves új olvasót.
Komizzatok, Pipáljatok, Iratkozzatok fel, blalblabla.
Jó olvasást!!
:)

Mikor visszaértünk minden felfedezésünkröl beszámoltunk, és egyett értettünk abban hogy a szigetnek ezen a felén maradunk, hisz kitudja mi vár ránk még.

5 nap elteltével, kis csapatunk kezd összeszokni. Kiderült hogy Louis egy nagy gyerek. Habár ez nem volt annyira meglepö de amióta kibékültünk a fiukkal, azóta lenem ül a seggére. Összevissza rohangál minden felé. Egyre jobban érzem hogy még leütöm. Ráadásul Harry is ugyanezt csinálja. Niall ö elvan, egyfolytába Corát stíröli azon csodálkozok hogy még nem esett ki a szeme a helyéröl. Liam mogorva, és mindenbe csak a rosszat látja. A házikónkból szinte kise mozdul csak ha muszáj. Talán ö viseli a legszarabbul az egész helyzetet. Ja meg Zayn mert nincs normális fürdöszoba, amit egyébként mindenki nagyon hiányol csak ö nyafog miatta.

-Zayn! Fogd be a szád! – nyögtem. – Hajnali nem tudom hány óra van.

-Dél van! – vágott közbe.

-Jó akkor hajnali dél van! Én meg még aludnék! – nyöszörögtem. – Megkérhetlek hogy ne itt hisztériázz?!

Puffogva kirontott, és elindult valamerre. Sóhajtva ejtettem vissza fejem, ideiglenes roppant kényelmetlen ágyamra. Meg lehet pusztulni. A vihar óta olyan höség szabadult ránk ami, eszméletlenül rosszz. Sem amerikában nem szoktunk hozzá, Londonban pedig ezt az idö járást meg sem közelítí az ottani. Kitaláltam hogy minden nap muszáj valami mást csinálni mert különben megörülök. Nem csak én hanem mindenki, de úgy tünik rajtam hamarabb jön ki.

Eldöntöttem mit fogok a mai napon csinálni. Felugrottam az ágyon, amire Liam ijedtében összerezzent. Jót nevettem fancsali képen amit vágott.

Kirohantam a házból, és örült módjára kezdtem futni a part mentén. Minden eddig felgyülemlett stresszt ezzel vezettem le. A sprintröl muszály voltam visszavenni, mert oldalamba rögtön belehasított a fájdalom, nem melegítettem be elötte. Kocognom kellett volna.  Ehelyett viszont rendesen tempósan folytattam utam. Nem tudom honnan ez a sok energia, talán a több napos punnyadástól, minden esetre jó volt magamból kiadni mindent.

Pár perc alatt nagyon messzire kerültem a táborhelyünktöl, térdemre raktam kezem hogy megtámaszkodjak, szaporán és rendezetlenül vettem  a levegöt.

Olyan sok minden zavar. Most jöttem csak rá, mekkora betegséget okoz az internet, az a sok elektromos kütyü amelyek mind a mi életünk megkönnyebbítésére szolgál. A hajamat tudnám tépni, mert egyszerüen nincs a kezembe a laptopom, nem tudom megnézni az e-mail-jeim, nem tudom csekkolni a közösségi oldalakon mi történik. Jöttek-e üzeneteim. Egy zenét nem tudok meghallgatni. És lassan elvonási tünetekkel rendelkezek. Még azok a hülye reklámok is hiányoznak amiket a filmek közben szoktak leadni, pedig azokat tényleg nagyon utálom. Hiányzik az az idegesítö városi zaj. A büdös cigaretta szag ami az utcákon terjeng, valamint a gyorskajáldákból szálló zsíros egészsgétlen kaják nyomasztó illata. A sok bolt ami csak arra vár hogy a pénzüket elköltsék ott mindenféle dolgokra a vásárlók. A hatalmas házak, felhökarcolók. A jól megszokott élet, amelyböl néha az ember szívesen elmenekülne, viszont amint ez megtörtént rájön hogy igazából hiányzik.

Elterültem a forró homokban. Szememet lehunytam és csak arra koncentráltam hogy teljesen lenyugodjon szívverésem.

Teljesen más világban jártam. Mostanában valahogy a képzeletem túlszárnyalja a valóságot. Valótlan dolgokba ringatom magam, ami nem jó. Ha így folytatom tényleg megörülök. Sóhajtva keltem fel, a homokból. Az erdöbe vettem az irányt, és megsem álltam míg a vízeséshez nem értem. Lent a part szélén leraktam a ruháim, vagyis csak a nadrágot és a felsöt. Felmentem a kis ösvényen, ami kissé meredek, a vizeséshez. Elöször csak lassan sétáltam bele a hideg vízbe. majd a vízeséhez kezdtem úszni, végül pedig lezuhantam.  A levegöben mintha szálltam volna. Hatalmas adrenalin öketet adott az ugrás. A csobbanás, már kissé kellemetlen volt, a hideg víz csípte a böröm, és elég mélyre érkeztem, szinte a legaljára a folyónak. Lomha mozdulatokkal törtem a felszínre és felfeküdtem a vízre. Ziháltam, az újbóli átélésre szükségem volt, így egy pici pihenö után kimásztam a vízböl, és újra megismételtem elözö tettem. Nem tudom meddig csináltam csak arra lettem figyelmes, a nap már lemenöben, és közeledik valaki. Nem zavartattam magam hisz csak a közül a hat személy közül lehet valaki akivel itt ragadtam.

-Nah végre! Azt hittük már elmentél a szigetröl minket meg itthagytál. – kiabálta a partról

-Jah, képzeld a titkos telefonfülkét kerestem meg, és telefonáltam az ükapámnak hogy szóljon az unokáimnak hogy a kínai hadsereg parancsnoka a 7éves kutyájával küldje le a tengeralattjáróját. – mondtam csukott szemmel a vizen lebegve. – De csak értem, titeket itthagylak.

-Ideges vagy?- ült le jobb híján a nagy kövekre.

-Nem. Csak elég nagy baromságot mondtál.

-Tudom, nem én aggódtam ennyire érted hanem Cora. Szerintem elég szívós egy csaj vagy hogy tudj magadra vigyázni.

-Gondolhattam volna. – morogtam, majd megfordultam a vizbe és leúsztam a folyó mélyére. És a part felé közeledtem. –Búú! – törtem fel hirtelem.

-Ugye tudod hogy a vízben látni merre mész?! – ráncolta a szemöldökét.

-Öhm, mostmár igen! – mondtam miközben kimásztam.

-Szerintem mehetünk vissza, ha benne vagy. Csak elötte még megtöltjük ezt a flakont. – mutatta fel a kezében lévö tárgyat, amit én eddig észre sem vettem.

-Okés! Csak magamra kapom a ruhámat! – mondtam és körülnéztem hogy hol is haagytam. – Louis?! Nem láttad véletlenségböl a ruháimat? – kérdeztem,  értetlenül szemöldökrncolva mivel emlékszek hogy leraktam ide.

-De, lehetséges. – bólogatott, nem törödön. A távolba nézett nem ram, és szemében felfedezni véltem egy kis csillanást. Mey arról árulkodott nagyon is tudja hogy hol van a ruhám.

-És esetleg elmondanád, hogy hol?!

-Nálam! – hortelen felpattant majd elkezdett rohanni az erdöbe, de pont arra amerre nem kéne mennünk.

-Louis Tomlinson! Azzonnal gyere vissza, és add ide a ruháimat! – ordítottam, és utána szaladtam.

-Ugyse tudsz elkapni! – kiabált hátra. Ami miatt majdnem neki ment egy fának! Elég vicces látvány volt, ahogy hirtelen megtántorodott majd újra eszeveszett tempóban kezdett el szaladni. –Kiabáltam hogy álljon meg, de nem hallgatott rám.

Nagyon nehezen tudtam követni, alig láttam, mivel olyan messze volt tölem. Próbáltam felzárkózni hozzá, de nem sikerült.

Végül egy olyan részhez értünk ahol, nem volt olyan sürü a növényzet. Futtáan hátrapillantot ami nem volt túl jó ötlet. Ugyanis megbotlott egy nagy kiálló köben és én már csak azt vettem észre hogy hatalmas ordítás közepette eltünik. Elöttünk egy meredek lejtö volt, ami tele volt kavicsokkal, és még valamit magával is rántott, mivel próbálkozott megkapaszodni. Ledermedtem, tágranílt szemekkel meredtem oda ahol az elöbb még Louis állt. Majd óvatosan a lejtö széléhez mentem.

-Louis! – kiabáltam rémülten, ahogy megláttam hogy lent fekszik, és egy hatalmas  kö van a lábán.  Leakartam mászni hozzá, de még a tetején volt amikor megszólalt.

-Alexis! Ne gyere le!

-Jaj! Jól vagy Lou?! Nem esett semmi bajod?- kérdeztem aggódón!

-Azon kívül hogy egy bazi nagy kö esett a lábamra, és nem tudok megmozdulni semmi bajom. – poénkodott.

-Akkor el ne mozdulj! Mindjárt hívom a mentöket! – hihetetlen hogy ilyenkor tud viccelödni de akkor már én is beszólok.

-Siess!

Próbáltam sietni de igazából azt sem tudtam merre kellene elindulnom. Bolyongtam. Fogalmam sem volt merre megyek. Végül bele botlottam, Liambe Niallbe és Corába. A forrásnál találtam rájuk.

-Seh- Segitsetek! – lihegtem, össze vissza szaladgáltam, és teljesen kifárasztott.  – Louis!

 Nem értettek semmit, Méllyebekket lélegeztem hogy lenyugodjak és rendesen tudjak beszélni.

-Mi van Louissal? – ráncolta szemöldökét Liam.

-Leesett! És a lábára zuhant egy nagy kö, szikla akármi! Nem tud megmozdulni!

-Jesszus! Siessünk! – mondta Niall és már indult is volna.-

-Talán  Al mutatná az utat! – szólt Ni után Cora.

-Siessünk! Én se tudom pontosan merre van! Fogalmam sincs, merre mentünk csak azt tudom arra amerre megbeszéltük hogy nem fogunk járni.

Mit ne mondjak nem voltak ettöll elragattatva, és úgy fél órába telhetett de csak sikerült megtalálnunk Lout.

Lemásztunk szegényhez, Liam és Niall gyorsan lekapták róla a nagy követ, de kettejüknek is nagy eröfeszítésbe tellett, a lényeg viszont hogy sikerült. Próbált felállni de nem sikerült neki.

-Héj maradj nyugton! – nyomta vissza ülöhelyzetbe Cora. – Ez nem így megy!

-Mér, biztos nem fekve fogok járni! – mondta szarkasztikusan Louis.

-Azt mindjárt gondoltam, de lehet eltört a csontod. –Mondta és óvatosan tapogatni kezdte a lábát Louisnak. Amikor erösseben megnyomta akkor már felszisszent, hiába eddig még tartotta magát. –Hmm. – hümmögött Cora. Egyszerü volt ez neki mert orvosnak tanul, tudtam pár pillanat és már mondja is a diagnózist.

-Úgy látszik csak megzúzódott! Szerencséd volt. Viszont jó lenne sínbe rakni. – gondolkodott hangosan. – Mindjárt jövök addig ültessétek fel arra a sziklára! – és már ott is hagyott minket. 

- Niall menny utána! Nehogy neki is legyen valami baja! – mondtam miközben arra biccentettem ahol Cora eltünt.

-Rendben! – bólintott és elindult.

-Gyere Lou! – szólt Liam, és leguggolt hogy felsegítse.

Oda támogatta a már említett sziklához és segített neki felülni, mivel a másik lábára egyáltalán nem bírt támaszkodni. Utána a kisseb sebeket néztem amiket az esés okozott.

-A forrásnál kitisztítjuk a sebeidet. – legyintettem, nem volt olyan vészes.

Ebben a pillanatban felbukkant a két hianzó láncszem is. Cora sokáig ügyködött majd végül sikerült egy rögtönzött de elég jó kis sínt készítenie. Ami annyiból állt hogy kétoldalt két egyenesebb és erösebb faágat indakkal szorosan a lábához kötözött, hogy nehogy elmozduljon.

-Oké most vissza viszünk a kunyhóho, és szigorúan bentlakó leszel a következö 2napban.

-Jah csak elötte még találjuk ki hogyan vigyük fel itt! –vakarta tarkóját Liam.

Niall, rögtönzött egy mankót is Lou nak, amivel már könnyebb volt mennie. Közben én Liam és Cora kerestünk valami kis ösvényt vagy hasonlót amin feljuthatunk és nem olyan meredek. Imáink meghalgatásra találtak, habár hatalmas kerülövel de talaltunk egy olyan részt ami nem volt olyan meredek.

Komótosan lépdeltünk a bicegö betegünk mellett a forrás majd a kunyhó felé…

5rész: Csontvázak

Sziasztok. Tudo hogy késtem a résszel de valahogy nem akart összejönni ez. A következö részre kb 2hét múlva számítsatok ugyanis nyaralni megyek a gépemet pedig nem viszem magammal. És wordbe szoktam írni, utána meg kijavítani. Szomorkodom, de nem lep meg hogy nem jött szinte semmilyen visszajelzés az elözö részhez

~Kb másfél héttel a baleset után, amikor nagy vihar van a szigeten.~

-Psszt! – nyöszörögtam a halk hangra amely kezdett vissza húzni a valóságba. – Pszt! –ez már nem álom. Egyre többet kezdtem érzékelni a valóságból, Az esö egyenletes kopogását, a távolban menyydörgés hangját, s éreztem hogy amit átölelek az nem a pihe puha párnám. Söt ha az lene akkor kezdhetnék visítozni hisz a párnám fel-le mozgott. Nem nagyon foglalkoztam vele, de a hang újra megszólalt.. megszólított. – Psszt! Alexis! – suttogta mérgesen a nevem Cora.

Sóhajtottam, amiböl látta már fent vagyok. Hunyurítva nétem körbe. S eszembe jutott mi történt tegnap este.

~ -Még mindig úgy gondoljátok hogy ti jobbak vagytok nálunk? –tettem fel a nagy kérdést.

-Beismerjük mindannyian hogy tévedtünk! – vágta Harry. –Beengedsz minket? – nézett kiskutya szemekkel.

-Hadd gondolkozzak! – néztem a távolba, nemlétezö szakállam simogatva, gondolkodást tettetve.

-Kérlek! – esedezett Liam. Mivel ö volt a fö kolompos a vitánkban ezért, ezt bocsánat kérésként és meghunázkodásként számoltam el.

-Gyertek! – engedtem utat nekik.

Bejöttek, és megcsodálták müvünket. Mindenki laült valahova. Az elsö dolog amin ugye sajna túl kellet esnünk az a kínos csend volt. Ezt a csendet az egyik pillanatról a másikra azt törte meg –ha lehetséges- mégjobban ömlött az esö ami nagyobb hanngal járt. Plusz hatalmasat villámlott és dörgöt. Cora újra figyelem eletrelö hadmüveletbe kezdett. Nem hagyta hogy gondolataim szárnyra keljenek. Folyamatosan beszéltetett. Amit természetesen szóva is tettek az újjonan érkezettek. Mire ledarlátam nekik is hogy félek a vihartól, a dörgéstöl és villámlástól. Végül órákon át beszélgettünk és valamikor a hajnali órákban mindannyiunkat elnyomott az álom.~

Kiderült hogy akit párnának használtam az Harry volt.Aludt ahogyan a többiek is. Csak Cora volt fent.

-Mit akarsz?! – nyöszörögtem. Majd fejem vissza hanyatlott Harry mellkasára.

-Alexis! Ne merj vissza aludni!- szíszegte halkan, mérgesen. –Gondom van! – nyögte.

-Mégis miféle gondod? – néztem rá értetlenkedve.

-OLYAN! gondom van! – nézett rám jelentöség teljesen.

-Oh! – mondtam megvilágosodva.

-Oh?! Ennyi? Mégis mi a fészkes búbánatot csináljak most? –kérdezte.

Felkászálódtam, úgy hogy a fiukat ne ébresszem fel.

Mondanom sem kell hogy egy lakatlan szigeten a legnagyobb problémánk a higéniával van. Nincs egy normális fürdöszoba, nincs zuhanyzó se WC. Olyan roosszul érzem magam mert már vagy másfél hete nem mosakodtam szappannal, hajat se tudtam mosni. Oké tudom hogy ott a víz meg minden de azért jól jönne egy tusfördö meg sampon.Fogat mosni sem tudtunk.. Egy férfinak még haggyán de egy nönek sokkal másabb az egész. Hiszen történhetnek olyan dolgok mint a havi baj.

-Oké elöször is! – mondtam. – Nézd meg valamelyik táskában  kell lennie betétnek és tamponnak mivel nekem akkor múlt el, amikor volt a baleset. Szóval szerencséd van. Mit véreztél össze? – sóhajtottam.

-A ruhámon és az ágyon kívül semmit. – mondta miközben a táskákban kotorászott. – Gyözelem!-mutatott fel egy tampont.

-Ha ezt a fiukkal is tudatni akarod akkor kiabálj hangosabban. – ráztam a fejem.

-Jól van na! Még esik de már nem annyira. Jössz kaját keresni meg vízet hozni? Nekem úgyis ki kéne mosni a nadrágom… már amennyire azt ilyen körülmények közt lehetséges.

-Tartsd a vízesés alá! – röhögtem fel. – Induljunk. –kaptam fel a két már majdnem üres flakont.

Az alvó fiukák között kilibegve gyorsan indultunk el a még mindig szemerkélö esöben. Ismeritek az érzést amikor a hideg esöcseppek összegyülnek a fák levelein majd mivel túl sok van rajta az leesik pont az ember nyakába. Megborzongok és fel is sikkantok miatta. Cora jóízüen kacag rajtam, mire szúrós pillantást küldök felé. Pont hogy ez kell nekem korán reggel, még nem ébredtem fel eléggé…

Míg én a forráshoz indulok Cora lefele a vízeséshez megy. Amint megtöltöttem a két flakont megmosom az arcomat is. Aminek mar annyira mindegy mivel esöben jöttünk végig a forrás pedig egy tisztáson van így itt még annyira sem vagyunk védve mint a fák között. Az egyik fáról leszedek egy nagyobb fürt banánt, majd a kezemben a két flakonnal és a banánnal Cora utan indulok. 

-Cora! – kiabálok neki.

-Igen? – kiállt vissza.

-Meghaltál? – kérdezem.

-Igen! – mondja teljesen komolyan és bólogat is hozzá. Mostmár látom a fejét.- Kész vagyok mehetünk!.

Vissza indultunk, Kivette a kezemböl a két flakont mondván p is hozon már valamit. Hülyéskedve, nevetgélve mentünk a már jól ismert ösvényen.  

-Mi az ami nagyon hiányzik a civilizált életböl? – tette fel a kérdést Cora.

-Egy normális fürdöszoba! – vágtam rá egyböl.

-Na az nekem is. –fintorgott. – És mi az ami nem?

-Andre! – mondtam ki annak a fiúnak a nevét akit ki nem alhatok. Andre felttünk jár egy évvel, az orvosin mint Cora is. Egy nöcsábász aki már egy éve felakar szedni közben meg már a fél sulit megktette. – Fogadok hogy már az elsö nap az engem való gyaszával vitt valakit az ágyába. – köptem a szavakat. Kicsit mérges voltam magamra, ugyanis egy alkalommal kicsit becsicsentettem és engedtem Andre csábításának, már az ágyában voltunk – az ö hazibulijában történt- rajta mar csak a bokszer volt, rólam szerencsére csak a felsöm. Elég tul fütött hangulat volt. A nyakát harapdáltam mire egy másik csaj nevét nyögte. Felpofoztam, és ott hagytam. Totál részeg volt, másnap nem emlékezett semmire sem.  És azóta is folyamatosan próbálkozik. Pedig felfoghatná hogy marhára nem érdekel, mondjuk csak azért vallja a hatalmas szerelmet mert én nem adtam magam oda neki elsö szóra, és ez kihívás. Tipikus, egy csomó hasonló emberrel találkoztam már.

Halkan kezdtem dúdolni Ariana Grande –Problem címü számát. Majd hangomat kieresztve énekeltem. És tancoltam is.  Megfordultam és hátra fele mentem. Cora csak röhögött rajtam. Ö nem szeret énekelni, csak akkor szokott becsatlakozni ha van benne rap. imádja a rapet. Coráról ezt sem gondolna senki.  

Már a klippböl a koreográfiát utánoztam. 

Nem az a fajta lány vagyok aki megbújik, miközben mindenki biztatja hogy milyen remek hangja van. Nem én tudom, hogy jó hangom van és hogy jó a mozgásom, de nem érdekel különösebben mások mit mondanak. Én nem ebböl szeretnék megélni és kész. Innentöl nincs miröl beszélni.  Közben Cora is becsatlakozott. Nagy hátrafelé ugrándozásom közepette, szépen neki mentem egy testnek, minek következtében elestem. Olyan hatalmas röhögögörcs tört rám, hogy könnyem is kicsordult. Konkrétan a semmin nevettem. Mint valami hiéna aki be van szívva. Cora azon nevetett ahogy én nevettem. Louis akinek neki mentem és a többi almos fejü fiú, kiken látszott elméjükben még mindig az álmok földjét járják, csak néztek minket elég érdekes fejet vágva amin én csak még jobban nevettem. Szerintem legalább 5percig folyamatosan nevettem mire kezdett nevetésem lecsillapodni. Louis próbált felsegíteni de még mindig labilis voltam, visszahuppantam az esötöl vizes homokba és megint nevetni kezdtem. 

-Sa… sajnálom! – mondtam akadozva.

-Hol voltatok?! Megijedtünk amikor nem találtunk ott titeket. – mondta idegesen Liam.

-A luxus hajónkon,elugottunk a Monteveresztre hogy ananászt együnk miközben hastáncolunk az UFO-kkal, aztán a Monetvereszt kitört és azt hinne az ember a láva beterítené az egész földet de én és Alexis a szuper hajszárítónkkal es repülö szönyegünkkel megszárítottúk a forrongó lávát. Majd eszünkbe jutott hogy a szigeten hagytunk 5 majmot, és elhoztuk nekik a hülye kérdések elleni elixírt.- mondta rezzenéstelen arcal, és a flakont ami a kezébe volt Harry-nek dobta. –Na szerintetek hol voltunk? – kérdezte szarkasztikusan.

-Jol van! Nyugi! – tette fel kezeit védekezöen Zayn. –Csak megkérdeztük.

-Oké szerinted mégis hova mehetünk el egy szigeten?! – kérdeztem ironikusan.-Hagyjatok, féfi logika sose fogom megérteni, és ráadásul ehhez meg reggel van.

Az esö még mindig esett, mivel teljesen elvoltam ázva, levettem a felsöm és beszaladtam a vízbe. Meleg volt, hiaba esett, viszont úgy éreztem az óceán vize mintha még hidegebb lenne mint máskor. Foglyok vagyunk egy lakatlan szigeten, es még esik is. Felháborító.

-Alexis azonnal gyere ki onnan! – kiabált, Niall.

-Minek? – kiáltottam vissza.

-Mert megbetegszel. – Érvelt.

Sóhajtottam egyet, de nem tettem eleget kérésének. Söt! Még beljebb úsztam. Már a többiek is kiabáltak utánam de nem érdekelt. Igazából azt sem hallottam mit mondanak. Már jó messze voltam a parttól. A víz is volt legalább 7-8 méter mély. Hátra néztem a srácokra, de mogorva képüket látva inkább elfordítottam fejemet. Nagy levegöt vettem majd lebuktam a víz alá. Imádtam búvárkodni. Szép a víz alatti élet. Ahogy a halak úszkálnak. A koral zátony, telis tele van élettel.(Beszél az író úgy hogy ég nem is látott ilyet xD-szerk)

Ha lennének sellök akkor már régen elvihettek volna minket egy partra vagy varázsbogyót adtak volna amitöl tudunk lélegezni a víz alatt. Oké szerintem ideje fel mennem a felszínre mert az oxigén hiány miatt már marháságokat gondolok itt.

A még mindig szakadó esö elöl órákkal ezelött visszahúzódtunk a kis kunyhónkba. Viszont engem zavart az egész napos punnyadás. A fülledt meleg, nyomasztóan hatott rám. Mintha megakarna fojtani .

-Hjaj. –sóhajtottam. –Jól van akkor én majd jövök valamikor. Ok csá! – mondtam és futólépésben hagytam el a házikónkat, szinte felsem eszméltek teljesen a srácok, én már az erdö sürüjefelé szaladtam”.

-Várj Alexis. Mi is megyünk ! – jött utánam Harry, majd Zayn jelent meg a hátam mögött.

-Siessetek! – mondtam kicsit hangosan. Zayn a kezében hozta az egyik flakont.

-Majd megtöltsük út közben! – mondta. – Merre megyünk?

-Amere visz a lábunk de akkor elöször a forráshoz! – feleltem.

Nem beszélgettünk. Csak csendben mentünk egymás mellett. A kis tisztásra mentünk elöször hogy feltöltsük a flakont. Börig áztunk, de nem én hívtam öket szóval nem érdekelt zavarja-e vagy sem bármelyiküket. Megnéztem melyik irányból ismerjük már a szigetet. Hiszen eddig két partszakasz és a forráshoz vezetö ösvényt ismertük. Így hát pontosan az ellentétes irányukba indultam el. Az erdö ezen része sziklásabb volt. Volt egy kisebb hegy féleség, inkább mint egy szunnyadó vulkán úgy csúcsosodott ki teteje. A hegygerinc egyik oldalát láttuk amelyen sürü erdö foglalt helyet.

-Mit szóltok egy kis túrához?

-Mért ez mi? – kérdezte Harry.

-Séta, mi más? De úgy értem menjünk fel oda! – mutattam a hegyünk tetejére. Ez mostmár a miénk! Punktum!

Szép lassan másztunk felfele, és próbáltunk nem olyan meredek utat keresni ami kicsit nehéz volt. Látszik hogy nem jár erre senki, hogy nem él itt senki. Nincs semmilyen ösvény vagy út amin mehetnénk. Jaj ez marha jót tesz a szandálomnak. 

Sajnos az sem volt túl jo szempont hogy még mindig eset. így asárban nehezen haladtunk. Legközelebb ha , esetleg, megmenekülünk és repülö közelébe jutunk, gondolni fogok erre az esetre és túlélö cuccokat rakok majd el meg sportcipöben fogok utazni, a táskámba meg majd hozok egy papucsot.

Pici fejecskémbe már össze is állítottam mit fogok majd mindig magamnál tartani és azok nélkül sose ki nem lépek a házból.

-Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem a szigetnek ez a fele nem tetszik annyira. – vakarta meg tarkóját Zayn. Ebben a pillanatban fel is esett valamiben. Felsikkantottam, majd oda szaladtam hozzá. Harry járt legelöl én úgy 5méterel mögötte, Zayn pedig utánam.

-Jól vagy? – kérdeztem.

-Asszem igen. Csak elestem valami kiálló dologban.-mondta, s felállt és leporolta volna magát csak sajna helyette sáros lett.

-így jár az aki nem néz az orra elé. – okoskodott Harry majd elesett.

Olyan nevetséges volt hogy egy pillanattal elötte még tartotta a hegyibeszédet aztán vele is ugyanaz történik.

-Jól van Styles! – nevettem. –Ez szép volt! Te miben estél el?

-Nem tudom. –mondta. Felült a sárba. ÜLT! Na mindegy ö tudja…

Hátra nézett, majd ijedten fordult vissza. Szemöldök ráncolva mentem közelebb hogy megnézhessem.

-Ezek…. csontok! – a földön több csont hevert összevissza. Sárosan látszott hogy az esö és a sár mosta el. Mert nem volt itt az összes daraba plusz elég réginek tüntek.  Mármint nagyon régóta itt lehetnek ezek a csontok.

-Mond hogy ezek csak valami állat maradványai! – mondta kitágult pupillákkal Zayn.

-Ebböl nehéz megállapítani! A legegyszerübb a koponyából lehetne, ezek a csontok viszont töröttek, és kicsik…. – fejtettem ki gondolat menetemet.

-Nem tetszik ez nekem. – rázta a fejét Zayn.

-Ne legyel mar pesszimista. – forgattam szemeimet.

-Mér milyen legyek? – kérdezte mogorván.

-Csak nyugi.Harry megtennéd hogy felálsz a sárból és jössz? –tettem csípöre a kezem, ezzel együtt lezártnak tekintettem a témát, nem akarok összeveszni Zaynnel. – Majd kiderítjük neked a csontok milyen állathoz tartoznak!

Sajnos a vulkánunk kratere be volt omolva. Mondjuk nem terveztem a szigeten a halálom.. Akilátás viszont fantasztikus volt mivel beláttuk az egész szigetet.  Sajnálatos módon a szigeten kívül nem látthattunk mást csak vizet. Mely elszomorító volt.  Az óceán közepén, civilizációtól távol, reménykedtem hogy közelebb van mint hinnék a boldog megmenekülés de ez csak alom marad. S csak félelmem támasztja alá azok az EMBERI csontok melyeket lentebb találtunk.

- Nem jövünk ide többé! A szigetnek ez a fele tabu! - rángatott el Zayn idegesen a csontoktól.

Majd máskor kijavítom a helyesírási hibákat!

4 rész: Egy világ gyászol

Sziasztok! Bocsánat a késésért és azért is hogy egy elég rövidke résszel szúrom ki a szemeteket, de ezt a részt nem akaródzott megírni. Vannak ilyen pillanataim. Nem tudom hogy hogyan de tegnap délutánig csak kb az első 5 sor volt megírva. Szóval leültem hogy: Na most már tényleg meg kell írnom a részt! A gépet az ölembe vettem és csak ültem felette mert fogalmam sem volt mit is akarok leírni. Majd megalkottam Sandrát, aki nevét a legjobb barátnöm nevéről kapta. Igazából még én se tudom mit akarok ezzel a szereplővel, lehet a későbbiekben több szerepet is fog kapni az is lehet egy egyszeri alkalom volt, Ez legyen meglepetés nektek! Csak azért hoztam létre mert Szandi(lb-m) azt akarta hogy Cora Harry-vel jöjjön össze nekem sokat számít a szava így megalkottam öt egy általam kiválasztott karakterben. Ha már Cora a szavazás miatt Niall-el fog összejönni:))
Igazából habár én mar nagy vonalakban elterveztem mi lesz a blogban, ugyanis tudom hogy hány részes lesz,(le van írva egy füzetbe az összes rész címe, és pár dolog hogy miket írok majd bele) Sosem tudom hogy mi az amit le fogok írni. Ezért nekem is meglepetést okoz amikor írok. Mert a kezemmel pötyögök valójában amit írok az nincs eltervezve a szavakat, mozdulatokat, történéseket, és a szereplök tetteit abban a pillanatban találom ki amikor begépelem. Ez ritka értelmes volt xD
Köszönöm hogy elolvastad ezt a kis monológot! Oldalt fellehet íratkozni. Valamint mint láthatjátok már van Chat-em is, azon is írhattok de örülnék 1-2 kominak, és pipának is:))

Jó olvasást!!

~Külső szemszög~ pontosan 1héttel a baleset után

 

Mindenki összeomlott. Mindenki aki szerette a srácokat. Mások hazudtak, bármit is mondtak. Csak sajnálták azokat akik gyászoltak. Egy hét! Ennyi telt el azóta hogy lezuhant a repülő gép. Azok akik túlélték és megtalálták őket hálát adtak a csodáért és hogy újra szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal lehettek. A halottak szerettei, gyászoltak és mélyen megbántottak voltak. Hiszen az ő gyerekükkel, szerelmükkel, testvérükkel, nem foglalkoztak úgy az emberek mint a híres One Directionnal.

A magas rövid tépett vörös hajú, egyszerű vajszínű ruhát és blézert viselő titkárnő, magassarkújában amennyire csak tudott siettetve tipegett. Éppen kávét kértek tőle. Az One Direction Menedzsere, és a Menedzsment, az imént kiabálták le mert szerintük túl hangosan kopogtatott. A nő nem sértődött meg. Tudta minden oka megvan a két negyvenes éveiben járó férfiaknak arra hogy idegesek legyenek, habár nem rajta kellene levezetniük azt. Sandra, -merthogy a fiatal lányt így hívták – is átérezte a dolgok súlyát. Személyesen is találkozott és beszélgetett a fiukkal, szinte minden alkalommal amikor azok a stúdióban voltak. Már már baráti viszonyban voltak, persze neki is megvolt a kedvence. Kíváncsiak vagytok hogy ki volt az? Megsúgom de hajoljatok közelebb hogy senki más ne hallja….. Harry, úgy bizony a szívtipró Harry Styles még egy stiruglát írhatott arra a listára amelyen vezethette hogy hányan rajonganak érte. Hatalmas szívfájdalma volt az egész ügy, nem csak mert directionernek mondhatta magát, hanem mert a szeretett férfi is lehet sőt több mint valószínű életét vesztette a repülő gép balesetben. Újra sírógörcs tört volna rá belegondolva hogy milyen jó kapcsolatba került a sráccal és ő nem is tudta hogy szereti. Majd beugrott neki hogy hány lány lehet ugyanebben a helyzetben mint ő, s azok még nem is találkoztak Vele! Velük! Gondolataiba mélyedve fel sem tűnt hogy már rég megérkezett a helyre ahova tartott és már a kávékat készíti, s majdnem készen is van. A kikészített tálcára feltette a két teli poharat, és azonnal indult is az iroda elé. Kár azon rágódnia mi lett volna HA! Mert nem a múltban hanem a jelenben kell élnie. És lássuk be, legnagyobb leányálom ez a fantáziában lévő szerelem. 

Megtört tekintete eltűnt, helyette hideg acél kemény arcvonásokat varázsolt magára. Egy titkárnő vagy semmi más! Mondogatta magában.

Magabiztosan, kopogtatott be az irodába.

-Köszönjük! Ha megérkeznek az One Direction hozzátartozói kérem vezesse be őket! – Sandra, monoton felelt jelezve hogy tudomásul vette.

A két férfi nem zavartatták magukat és folytatták társalgásukat, nem is figyelve arra hogy meg mindig van egy fültanújuk. Kíváncsi természetű lánynék, minél többet szeretett volna tudni, de mivel a menedzser felé pillanatot inkább sarkon fordult és elment a recepcióhoz.

-Meg se szólalj Thomas! – mondta fagyosan, a fiatal srácot egy pillantásra sem méltatva.  A fiú védekezően maga elé tette a kezét, viszont már ütős kis beszóláson kattogott az agya. Ám szólásra nem nyithatta száját mert ebben a pillanatban egy kisebb “tömeg” érkezett az ajtón. Sandra rögtön eléjük sietett.

-Jó napot! – Köszönt a lány, halovány mosoly jelent meg arcán.

-Jó napot! – köszöntek kórusban- Én Trisha Malik vagyok és…

-Tudom hogy önök kik, a menedzser és a menedzsment már várják magukat. Jöjjenek utánam.  – Zayn szülei, nővére és jegyese érkezett meg, Niall szüleivel és Liamével plusz barátnőjével. Éppen hátra indultak volna amikor megjelent Harry anyja is, karöltve a lányával. Sandra illedelmesen bemutatkozott nekik, majd az egybe gyűlt kis csapatot végig vezette a most kihalt folyosón. Kopogás nélkül nyitott be, mire bent ülő mély beszélgetésben lévő férfi felkapták fejüket. Hellyel kínálták a vendégeket, majd kávéval. így szegény Sandra indulhatott vissza a konyhára hogy mindenkinek aki kért kávét hozzon. Hamar végzett, miután vissza indult a hosszú folyosókon, szembe találkozott a kissé eltévedtnek tűnő Louis anyjába és barátnőjébe.

Az irodában most már mindenki ott volt akinek lennie kellett. A fiúk menedzsere, torokköszörülés után kicsit meghúzogatta nyakkendőjét mely most csak fojtogatta.

-Gondolom egyértelmű miért hívtam magukat ide. Hatalmas veszteség ért minket. –kezdte, kerülgette az egészet, legszívesebben elment volna onnan mintsem egy ilyen kényes témáról beszeljen. Az összes anyuka felzokogott. Nyelt egy nagyot és folytatta. – Igazából semmi hírt nem kaptunk róluk. Mivel vannak túlélők lehetséges hogy élnek, és biztató jel hogy eddig a holttesteiket sem találták meg! Viszont – húzta el a száját, majd felállt. – Megtalálták a holmijaikat, amit voltak kedvesek leszállítani hozzánk. –Mutatott a háta mögött helyet foglaló nagy bőröndökre.

-Meddig fogják keresni őket? – kérdezte hirtelen Perrie. – Mar eltelt egy hét! EGY HÉT! – ismételte hisztérikusan.

-Nyugodj meg kérlek! Addig keressük őket ameddig nem találunk bizonyítékot arra hogy meghaltak! –mondta a menedzsment.

-Óhh igen? Mondja csak minden holtestet megtaláltak? –kérdezte szarkasztikusan Sophia.

-Nem! Ugyanis két lány sem került elő a fiukon és rajtuk kívül mindenki előkerült élve vagy holtan.

-Esetleg darabokban mert felszabdalta egy cápa! – mondta ironikusan Eleanor. 

-Ilyeneket kérlek ne is mondj még viccből sem jó?! – förmedt rá Doniya. – Legyünk optimisták, nincs holtest vagyis remény arra hogy élnek.

-Ugye Londonban maradnak egy ideig? – kérdezte Sophia. – Ott az a hatalmas ház, és hát az mégis  csak jobb lenne, ha nem csak hárman lennénk ott. – már a stúdió előtt álltak, körülbelül úgy fél órát tölthettek ott. Mivel csak arról akartak beszélni hogy megtalálták a cuccait a srácoknak. A szülök boldogan egyeztek bele, főképp azért mert olyan dolgok között lehetnek amik a gyermekeiké. Gyanútlanul hagyták ott az épületet, nem tudván hogy mit tervez a menedzser és menedzsment. Az irodában ülő két férfi, még mindig ott volt és tanácskozásukat ott folytatták ahol megzavarták őket.

-Hatalmas botrány ez az egész. Már vannak öngyilkos tinik is. – nézegette az előtte pihenő lapokat a menedzser.

-Addig kell kerestetnünk a fiukat amíg az lehetséges! – mondta a menedzsment. – A remény az ami kell a rajongóknak.

-Hatalmas megemlékezést kell csinálni! Ki kell adatni az összes számukat amiket eddig felvettünk! A kisfilmet is! Hatalmas bevételek. Az One Direction pedig híresebb lesz mint valaha.

-Addig nem léphetünk amíg nincsenek halottnak nyilvánítva! – szögezte le a másik férfi. – Azután kiadhatjuk a zenéket, meg minden mást. – már látták maguk előtt a képet amint ezek a dolgok megtörténnek! – Hatalmas pénzösszeget kaszálnánk, kárpótlásul kapna a család is, és minden vagyonát a srácoknak.

Aggódtak-e, volt bármi féle szomorúság szívükben? A kérdés jogosan merül fel. Az igazság az hogy aggódtak valamely szinten a srácokért habárt ezt nem hogy maguk közt de még saját maguknak is alig akarták bevallani. Ők sem magán vállalatként szerepeltek felettük is álltak még emberek! Azok a kapzsi vénségek, akiknek nem számít más csak hogy még nagyobb legyen a profit. Mondjuk már látszik hogy ez akét férfi is hasonlóan gondolkozik.

Eközben, A srácok szülei, Harry és Zayn testvére, valamint a barátnőik azaz Eleanor, Sophia,Perrie. A családtagok csak pár napra jöttek, emiatt is ideiglenes megoldás a szoba beosztás nem kavart zűrt. Hiába egy hatalmas villában éltek, Azért elég sokan összegyűltek. Perrie rögtön szorgoskodni kezdett, és teát készített. A szülök főként az anyukák, rögtön fiaik szobájába menekültek. Oda ahol olyan érzésük volt mintha velük lennének. Hisz a szobájuk annyira tükrözte természetüket. A képek a falon melyek őket ábrázolták, barátaikkal családjaikkal megmelengette az összetört szíveket. Jenna és Doniya beszélgetni kezdtek a lányokkal. Mindent megvitattak. A legszörnyűbb az apáknak volt. Ők próbáltak erősek maradni támaszt nyújtani megtört feleségeiknek, holott ők maguknak is szüksége lett volna valakire aki erőt nyújt nekik erre a megpróbáltatásra. Többjüket is a nappaliban nyomott el az álom. Perrie és Doniya a Zaynnel közös hálószobában, Jenna pedig Harry szobáját bitorolta.

Hitte, amikor már senki sem. S remélte hogy megérzése igaz! Érezte hogy Harry valójában él. Csak annyi a teendő hogy megtalálják őket!

A Nap lement és helyét elfoglalta a Hold. A rajongók közül sokan készültek öngyilkosságra! Habár tudták semmi értelme ennek. Többjüknél még éppen idöben érkezett a segítség. Mások édesdeden aludtak, arról álmodozva az egész csak egy rossz álom. Megint más emberek, városukban s annak környékéről embereket szervezett be hogy megemlékezést tartsanak pontosabban virrasztást.

Oly gyászos volt a hangulat, senki sem sejtette hogy az Atlanti óceán közepén egy lakatlan szigeten ott van hét fiatal. Mely egy hete rostokol azon az Istenverte szigeten, két csapatra bomolva a sziget két felén. Senki sem sejtette hogy Harry, Liam, Niall és Zayn együtt ott vannak azon a partszakaszon melyre kidobta őket a víz, s haragosan gondoltak,- habár tudták csak büszkeségük miatt ha már belekezdtek nem vonulnak vissza.-  A minden bizonnyal a sziget másik felén az egyik partszakasznál táborozó Két lányra név szerint Cora és Alexis és a banda tagra mely helyettük a két lány mellé állt, Louis Tomlinson. Nem adják meg nekik az örömet hogy ők kérjenek előbb bocsánatot.