1rész: Óceán vize

Sziasztok! Sajnálom hogy csak most kerül fel az első rész a blogra, de amikor felraktam a prológust utána én a másik blogomra írtam meg a következő részt. Amit sikerült is hamar befejeznem, a sikerültet úgy értem hogy a kirándulás előtt egy nappal. Kétnapos kiránduláson voltam az osztályommal. Szóval azután meg nem volt erőm leülni és írni, annyira fáradt voltam fizikailag és szellemileg. Ötleteim viszont vannak, csak nem mindig van kedvem írni, viszont ha minden jól megy akkor már hetente is lehetnek részek vagy hetente többször, de maradjunk a majdnem biztosban még így az elején a hetente lesz rész-ben. Mivel a másik bloggal is foglalkoznom kell. Hajnali fél egykor már nem volt kedvem felrakni a részt szóval csak most csak nektek hajnali 9órakkor felteszem xD
Köszönöm a kommentet a prológusnál. Nagyon örülök hogy már volt 1 kommentem.
Vicces és egyben érdekes hogy kaptam 3 izgalmas és 1 unalmas pipát. Furcsa hogy másoknak ami izgalmas az lehet unalmas is más embernek. Kérdem én harmadik blogomnál mégis még mindig úgy érzem kezdő bloggerként, hogy mit vár el tőlem az az 1unalmas. Kérlek ha érdekel annyira a blogom hogy bele olvass az első részbe, írd meg nekem mi nem tetszett.


SZAVAZZATOK!SZAVAZZATOK! Oldal sávban van egy szavazás, kérlek nyomjatok rá valamelyik nevére.

Ui.: lehet névtelenül is komit írni!
(van linkcserés modulom is!Ha valaki szeretne akk írjon.)

Ui.2: Tudom hogy nem valami megfelelő, de mos nincs rá időm, ígérem hogy este kijavítom a helyesírási hibákat, és még mielőtt valaki azt hinné nem tudok írni......... de tudok csak, ha írok akkor nem figyelek oda a helyesírásra mert később úgyis kijavítom, a másik meg az hogy nekem angol gépem van vagyis angol bill. és abban nincs ékezet!
Kisregényt írok nektek, de remélem páran beleolvastok!

Mostpedig: Jó olvasást!

  KETTÉSZAKADT! A repülőgép kettészakadt, s egyik fele lángol, habár mi pont a másik felében vagyunk nem igazán hiszem, hogy ez bármiben is segítene rajtunk. Hisz a tény hogy hatalmas magasságból a jéghideg óceánba fogunk zuhanni semmi jót nem ígér! Automatikusan, kapaszkodtam meg a legközelebbi tárgyhoz mely kezem ügyébe került. Sikítás! Ennyi ami kitölti az agyamat, s ezt is alig lehet hallani a süvítő hang miatt amit a zuhanás okoz (ez marhára értelmes xD –szerk.) .

Hallgatnom kellett volna anyámra! – ennyi mely eszembe jutott.

Cora fülembe sikított! Könnyei szánkáztak végig arcán, ezzel elmosva kevéske sminkjét. Ha nem ebben a helyzetben lennénk még el is tudtam volna mosolyodni a gondolatra, miszerint reggel még azon hisztizett mint egy óvodás, hogy nem találja a víz álló sminkes cuccait.

Nem féltem. Jöjjön aminek jönnie kell. Ami esetleg beparáztat az a földet- jobban mondva a vizet- érés, hiszen mindketten tudunk úszni, ám a becsapódás az nem lehet egy kellemes dolog.  A visítozásba meg sem hallhatott más csak Cora esetleg az két srác aki ugyancsak ott kapaszkodott mellettünk, szinte már el is felejtettem, hogy a szőke beleesett az ölembe. Habár nem most kellene ezen rágódnom.

Legjobb barátnőm kezét szorongatva, próbálok a legnagyobb nyugodtságot arcomra varázsolni amit ilyen helyzetben lehet.

-Amint becsapódunk vegyél egy nagy levegőt, és ússz a felszínre! Az ne érdekeljen velem mi történik, keres valamit amiben megkapaszkodhatsz! – mondtam. Tudom hogy képes lenne életét kockáztatni értem, akárcsak én ő érte.

-Egy feltétellel! – még ilyenkor is képes belém kötni – Ha te is ugyanezt teszed! – bólintottam habár jól tudjuk nem tartom be szavam.  De ő befogja! Nem hagyom hogy másképp cselekedjen. Minden erőmmel azon leszek túléljük ezt az egészet.

A következő amit látok, hogy az emberek közül páran kirepülnek a csonka gépből, s sokan ott sokan itt szörnyet halnak a félelemtől, mások sírnak, összebújnak, egy utolsó szerelmes csókot váltanak. Mert tudják…. nem biztos, hogy túlélik.

Egy pillanat, a két sráchoz hozzá csapódik még három. Pontosan fogalmazva oda kúszik.  S hirtelen, hatalmas nagy csobbanás, mintha egy ágyú dördülne, ez jelzi hogy földet, akarom mondani vizet értünk. Nagy levegőt veszünk Corával, és egy másodperc múlva már elnyeli az egész gépet a víz.  Mintha tűket szúrkálnának belénk. A víz jéghideg. Abban a szent pillanatban átfagytam, de ezt nem veszem észre, legalábbis nem akarok tudomást szerezni róla. Most csakis a felszínre jutás érdekel.

Sikerülni fog! Túlélem! A több évi búvárkodás az úszás mellett, nem hiába volt! 4méter, 2, 1. S feljutottam a felszínre.  Próbálok a nagy hullámok között a felszínen maradni. 3 már ismerős fiúnak az arca bukkan fel előttem. Ők rögtön kapálózni kezdenek. Túlélési ösztön..., segítenem kell nekik. A felszínre felbukkan pár bőrönd is.

-Fogjátok meg!  - parancsolok rájuk, miközben két bőröndöt elkapok és próbálom oda úsztatni hozzájuk.  A megszeppent és félelemmel telt 3srác  rögtön elfogadja segítségemet.

-Coraaa!!!! – kiabálok. Nem mi vagyunk az egyetlenek a víz felszínén ezért, nem látom.  Hirtelen terem mellettem, kiemelkedik a vízből. Hirtelen kap kezem után emiatt engem lenyom a víz alá. Amint észreveszi elenged és inkább keres magának valamit ami úszik a vízen.

-Hol van Niall és Zayn? – kérdezi az egyik fiú, nem sokkal lehet nálam idősebb, legfeljebb 20-22 éves lehet.

-Ott van!- Kiállt fel a másik. Amikor egy fekete hajú kb ugyanannyi idős  srác jön fel mint ők, a víz alól. Fulladozik. NEM TUD ÚSZNI! esik le a tantusz.

-Vigyázz!!!!! –sikítom. Miközben felfele mutatok. – Bukjatok le! – mondom közben a Cora és az egyik srác fejét lenyomom a víz alá. Az ok amiért ezt tettem, az az hogy a gép első lángokban álló fele, még csak most érte el a vizet, és majdnem felettünk volt. Hatalmas hullámok keletkeznek.  Szemeimet már megszokásból nyitom ki a víz alatt, és látom amint alig pár méterre tőlünk becsapódik a gépnek a másik fele. Szörnyű látvány azokat az emberek ott látni kik nemrég még majdnem megégtek most pedig vízbe fúlnak. És én nem tehetek semmit! Egyetlen rémült még tudatában lévő legfeljebb nyolc éves kislányt pillantok meg. Tekintete örökre beivódik emlékezetembe.

Meg mindig fogom Corát és …. a fiút…-ha ennek vége meg kell kérdeznem a nevüket mert ez így nagyon nem pálya. – a pólójuk nyakánál fogva húzom fel a felszínre őket.

Köhögve kapaszkodnak bele újra a bőröndökbe.

-Zayn lent maradt! – Kiáltt fel a zöld szemű. Eddig is ő beszélt.

A másik rövid hajú barna szemű már ment is volna.

-Majd én felhozom- nem tűnt valami jó úszónak. Karját megfogtam, mire ő kérdőn pillantott rám.

-A fekete hajú srácot hívják Zaynnek? – bólintott.

~Zayn Malik szemszöge~

Valami rátekeredett a lábamra, így is féltem hisz nem tudok úszni, így viszont esélyem sincs a túlélésre. A nehéz dolog csak húzott lefelé. Levegőm nagyon gyorsan elfogyott. Kábultságomban már csak egy szőke hajú sellőt láttam, vagy talán egy angyalt.

~Alexis szemszöge~

 Szó nélkül buktam le a víz alá. Rögtön megpillantottam. Valamibe beleakadt a lába és húzta lefelé. Már nem maradt levegője. A lehető leggyorsabban úsztam lefele amennyire csak tudok. Én már megtanultam tartalékolni a levegőmet, én ezt kibírom. Amint oda értem hozzá, megnéztem mi az ami lábára akadt megpróbáltam leszedni de nem sikerült. Már alig élt, szorított az idő, a dzsekijéből kiúszott valami fémnek tűnő tárgy…… egy bicska!! REMEK!  A madzag ami valami fura és nehéz tárgyra volt rákötve, rátekeredett a lábára és a bicskával egy szempillantás alatt el tudtam vágni. Sokat süllyedtünk mindketten amíg ez történt. Arcát kezeim közé vettem. Elájult! Sietnem kell, mert megfullad, kitudja mennyi vizet nyelt már így is.  Magamhoz szorítottam, derekánál a lehető legszorosabban fogtam, míg a plusz súllyal próbáltam minél hamarabb a felszínre jutni. Hirtelen megfeledkezve magamról, levegőt akartam venni. A sós víz azonnal bekerült szervezetembe, s mart. Már majdnem feladtam, ám ekkor hirtelen egy kéz nyúlt felém és felhúzott engem és Zaynt.

Miután kiköhögtem magam, vetettem rá egy pillantást. Nem mozdult.

-Istenem. – sápadt, el….. a barna szemű.

-Nyugalom. – mondta Cora. És rögtön lélegeztetni kezdte. Persze könnyű hisz orvosnak tanul, mondjuk ezt még én is tudom, mivel azért kell tanulni elsősegély nyújtást. Visszatérve elég nehéz volt ezt a műveletet végrehajtani a vízben, az vizet felköhögő srác mindenkit megnyugtatott.

-Jól vagy? – kérdezte….., hjaj ezt már tényleg unom.

-Igen amint látod még lélegzik, engem viszont marhára zavar hogy nem tudom a neveteket! – mondtam.

-Aucs. – szólalt fel a zöld szemű. – Te nem tudod kik vagyunk?! – nézett rám értetlenül.

-Nem kéne? – néztem rá felhúzott szemöldökkel. Közben kezdtem érezni hogy fázok.

-Jaj Alexis! – forgatta szemeit kedves barátnőm.

-Mivan?

-Azt értem hogy marhára hidegen, engem úgyszint, de ne maradj a 15.században. Ők a One Direction 4/5.

-Így igaz.- bólintott az egyik

-Aha… sokat tudtam meg. Jaaaaa mostmár értem miért volt ismerős a szőkének a feje. Apropó ő belefulladt a vízbe? – néztem szét.

-Ez megnyugtató volt. –rémült meg… – Liam vagyok! – szóval Liam.

-Harry – mutatott a zöldszeműre Cora, majd a kékre – Louis. De javítsatok ki ha tévedek.

-Nem tévedsz – mondta a fekete hajú, azaz Zayn.

-Hova kerültünk?! – nézet körbe Harry.

-Az óceán közepébe? – mondtam szarkasztikusan.

-Nem vagy vicces Al! – nézet szúrós szemmel rám Cora. – És ha ezt túléljük! Először megfojtalak, aztán megígértetem veled hogy mindig hallgatsz az anyukádra!....... Hova lett mindenki? Egy csomóan túlélték.

-Nem tudom, de én fázok. – vacogott Zayn.

-Ez érthető, hiszen jéghideg a víz. – mondtam.  – De örülj neki hogy semmilyen kis állattal nem találkoztunk eddig. – tettem hozzá vacogva.  – Nincs semmi bajod? – fordultam Zayn felé.

-Miért őt kérded? – jött a sértett(?) kérdése Louisnak.

-Azért mert 1. Nem tud úszni, 2 Látszik hogy menekülne. Azt hittem ez egyértelmű. – Pszihológusnak tanulok, tudok olvasni az arcotokról…. habar ezt nem kötöm az orrukra

-Megfognak menteni ugye? – rémüldözött Cora.

-Nem tudom. – mondtuk egyszerre.

-Fázok! Teljesen átfagytam. Ráadásul teljesen elvesztünk. Nincs semmi a közelünkbe. Az óceánba fogunk belefulladni – siránkozott tovább.

-Ha nem fogod be a szád, akkor én fojtalak a vízbe! – morogtam.

- Ha nem tudnám hogy csak morci vagy a helyzet miatt, akkor meg is ijednék. – válaszolt egyből.

- Ez nagyon megindító meg nem tudom, de akkor sem változtat a helyzetünkön! – vágta hozzánk Zayn.

- Nem tehetünk semmit! – feleltem – Csak várni és reménykedni tudunk abban, hogy hamarabb megtalálnak minket a vizen, mielőtt halálra fagyunk, vagy csak simán belefúlunk a vízbe!

S kezdetét vette több órányi hánykolódás. Elfáradtunk. A karom kiállt. Abba a két bőröndbe összesen hatan kapaszkodtunk. S nem volt elég saját nyomorunk még azt is hallgathattuk Corával, hogy azzal a bizonyos Niall nevezetű szőke sráccal – aki beleesett az ölembe(!) -  mi történhetett!.  Fenomenális érzés volt mikor Liam elsápadt és dadogva nyögte ki hogy mintha cápát látott volna úszni. Mindannyian megijedtünk. Aztán kis tengerbiológusunk felvilágosított hogy delfint látott. Én pedig megesküdtem hogy nem csak Corát de mostmár Liamet is megfojtom. Persze erre kiröhögtek. A delfinekre visszatérve, Harry a csapkodásával el ijesztette őket.

-A gépünk mikor zuhant le? – tettem fel a kérdést.

-Na mintha bár…. – kezdte Louis.

-Pontosan fél2 volt! Tudom mert megnéztem az időt a gépen, csak hogy tudjam hogy mikor fogok kb meghalni. – hadarta Cora, akinek úgy tűnik már nagyon hiányzott hogy jártassa a száját.

-Köszönöm ezt a kimerítő érvelést. Szóval……. –gondolkodtam el. – ha akkor fél2 volt, akkor sacperkábé 3-4 legfeljebb 5órája hánykolódhatunk. A nap állását is figyelve alátámasztható feltételezésem….

- Nem lehetne röviden és egyszerűen?! – kérdezte nyöszörögve Harry.

-Szerintem arra akar kijukadni hogy, negyed6 van. És 3 és háromnegyed órája hánykolódunk a nyílt vízen, delfin-cápákkal megspékelve, de egy rohadt sziget közelébe nem kerültünk. – tartott “rövidebb” monológot  Zayn.

-És neked van órád! Remek, akkor Cora feltudja jegyezni halálának időpontját. – próbáltam fejemet kezembe temetni de ez nem sikerült.

Álmos voltam, fáztam, és még sorolhatnám problémáimat. Egyszer csak úgy lemerültem a víz alá. ami láttam az megdöbbentet. Már azt hittem halucinálok de mégsem. Láttam a tengerfenéket, pontosabban egy koral zátonyt de annak valahol ki kell emelkednie vagyis olyan 40-50méter mély lehet a víz. A lehetetlen……kivéve ha………. 

-Srácok! – jöttem fel azonnal a felszínre , és rögtön megpillanthattam azt amit eddig nem vettem észre hiába kiszúrta a szemem. – Egy sziget! Nézzétek.

Mind abba az irányba kapták a fejüket amerre én is néztem. csak pár száz méterre lehetett. Annyira elvoltunk foglalva azzal nehogy bele fulljunk a vízbe, hogy észre sem vettük ami üvöltött felénk.

-Gyerünk kezdjetek el úszni! – mondtam, s mintha egyből eltűnt volna az álmosság és egyéb belöllem.

Meg így is lassan haladtunk, hogy ketten rendesen tudunk úszni.  Már majdnem ott voltunk amikor észrevettem valamit.

-Öhm. Igazán szép teljesítmény meg minden de…. én nem akarok szembe kerülni azzal a cápával!

-Ne szivass! Elég volt Liam. – mondta Louis.

-Nézz hátra . – feleltem.

-Te jó ég! Igyekezzetek! Ez marhára cápa! – pánikolt.

S lássatok csodát. az úszás közben felfedeztem hogy talpammal már a homokos talajt súrolom., s egyben azt is hogy az a nyamvadt cápa közelebb van mint eddig hittem.

-Itt már le ér a lábunk igyekezzetek! – sürgettem őket.

Másodperceken múlt, de a cápa már nem jött közelebb a víz csak a derékig ért aztán már csak combközépig. Végül pedig örültek módjára szaladtunk ki a száraz homokos tengerpartra.  A nap már lemenőben volt, mégis olyan erősen sütött le ránk mintha most delelne. Próbáltam elfeledni mindent. S ahogy hallgattam a szuszogást úgy vettem le ők is. Elképzeltem ahogy a strandon napozok. Még éppen elhallani a város zaját, a hangszórókból a toplistás számok mennek, ahogy az üdítős standoknál szól a kis rádió. Sajnos ez csak egy álom, egy vágy, melyért most bármit megtennék hogy igaz legyen.

-Most…… mégis mi tévők legyünk? – tette fel a világmegváltó kérdést Harry. Amire kész voltam a válasszal………..