4 rész: Egy világ gyászol

Sziasztok! Bocsánat a késésért és azért is hogy egy elég rövidke résszel szúrom ki a szemeteket, de ezt a részt nem akaródzott megírni. Vannak ilyen pillanataim. Nem tudom hogy hogyan de tegnap délutánig csak kb az első 5 sor volt megírva. Szóval leültem hogy: Na most már tényleg meg kell írnom a részt! A gépet az ölembe vettem és csak ültem felette mert fogalmam sem volt mit is akarok leírni. Majd megalkottam Sandrát, aki nevét a legjobb barátnöm nevéről kapta. Igazából még én se tudom mit akarok ezzel a szereplővel, lehet a későbbiekben több szerepet is fog kapni az is lehet egy egyszeri alkalom volt, Ez legyen meglepetés nektek! Csak azért hoztam létre mert Szandi(lb-m) azt akarta hogy Cora Harry-vel jöjjön össze nekem sokat számít a szava így megalkottam öt egy általam kiválasztott karakterben. Ha már Cora a szavazás miatt Niall-el fog összejönni:))
Igazából habár én mar nagy vonalakban elterveztem mi lesz a blogban, ugyanis tudom hogy hány részes lesz,(le van írva egy füzetbe az összes rész címe, és pár dolog hogy miket írok majd bele) Sosem tudom hogy mi az amit le fogok írni. Ezért nekem is meglepetést okoz amikor írok. Mert a kezemmel pötyögök valójában amit írok az nincs eltervezve a szavakat, mozdulatokat, történéseket, és a szereplök tetteit abban a pillanatban találom ki amikor begépelem. Ez ritka értelmes volt xD
Köszönöm hogy elolvastad ezt a kis monológot! Oldalt fellehet íratkozni. Valamint mint láthatjátok már van Chat-em is, azon is írhattok de örülnék 1-2 kominak, és pipának is:))

Jó olvasást!!

~Külső szemszög~ pontosan 1héttel a baleset után

 

Mindenki összeomlott. Mindenki aki szerette a srácokat. Mások hazudtak, bármit is mondtak. Csak sajnálták azokat akik gyászoltak. Egy hét! Ennyi telt el azóta hogy lezuhant a repülő gép. Azok akik túlélték és megtalálták őket hálát adtak a csodáért és hogy újra szüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal lehettek. A halottak szerettei, gyászoltak és mélyen megbántottak voltak. Hiszen az ő gyerekükkel, szerelmükkel, testvérükkel, nem foglalkoztak úgy az emberek mint a híres One Directionnal.

A magas rövid tépett vörös hajú, egyszerű vajszínű ruhát és blézert viselő titkárnő, magassarkújában amennyire csak tudott siettetve tipegett. Éppen kávét kértek tőle. Az One Direction Menedzsere, és a Menedzsment, az imént kiabálták le mert szerintük túl hangosan kopogtatott. A nő nem sértődött meg. Tudta minden oka megvan a két negyvenes éveiben járó férfiaknak arra hogy idegesek legyenek, habár nem rajta kellene levezetniük azt. Sandra, -merthogy a fiatal lányt így hívták – is átérezte a dolgok súlyát. Személyesen is találkozott és beszélgetett a fiukkal, szinte minden alkalommal amikor azok a stúdióban voltak. Már már baráti viszonyban voltak, persze neki is megvolt a kedvence. Kíváncsiak vagytok hogy ki volt az? Megsúgom de hajoljatok közelebb hogy senki más ne hallja….. Harry, úgy bizony a szívtipró Harry Styles még egy stiruglát írhatott arra a listára amelyen vezethette hogy hányan rajonganak érte. Hatalmas szívfájdalma volt az egész ügy, nem csak mert directionernek mondhatta magát, hanem mert a szeretett férfi is lehet sőt több mint valószínű életét vesztette a repülő gép balesetben. Újra sírógörcs tört volna rá belegondolva hogy milyen jó kapcsolatba került a sráccal és ő nem is tudta hogy szereti. Majd beugrott neki hogy hány lány lehet ugyanebben a helyzetben mint ő, s azok még nem is találkoztak Vele! Velük! Gondolataiba mélyedve fel sem tűnt hogy már rég megérkezett a helyre ahova tartott és már a kávékat készíti, s majdnem készen is van. A kikészített tálcára feltette a két teli poharat, és azonnal indult is az iroda elé. Kár azon rágódnia mi lett volna HA! Mert nem a múltban hanem a jelenben kell élnie. És lássuk be, legnagyobb leányálom ez a fantáziában lévő szerelem. 

Megtört tekintete eltűnt, helyette hideg acél kemény arcvonásokat varázsolt magára. Egy titkárnő vagy semmi más! Mondogatta magában.

Magabiztosan, kopogtatott be az irodába.

-Köszönjük! Ha megérkeznek az One Direction hozzátartozói kérem vezesse be őket! – Sandra, monoton felelt jelezve hogy tudomásul vette.

A két férfi nem zavartatták magukat és folytatták társalgásukat, nem is figyelve arra hogy meg mindig van egy fültanújuk. Kíváncsi természetű lánynék, minél többet szeretett volna tudni, de mivel a menedzser felé pillanatot inkább sarkon fordult és elment a recepcióhoz.

-Meg se szólalj Thomas! – mondta fagyosan, a fiatal srácot egy pillantásra sem méltatva.  A fiú védekezően maga elé tette a kezét, viszont már ütős kis beszóláson kattogott az agya. Ám szólásra nem nyithatta száját mert ebben a pillanatban egy kisebb “tömeg” érkezett az ajtón. Sandra rögtön eléjük sietett.

-Jó napot! – Köszönt a lány, halovány mosoly jelent meg arcán.

-Jó napot! – köszöntek kórusban- Én Trisha Malik vagyok és…

-Tudom hogy önök kik, a menedzser és a menedzsment már várják magukat. Jöjjenek utánam.  – Zayn szülei, nővére és jegyese érkezett meg, Niall szüleivel és Liamével plusz barátnőjével. Éppen hátra indultak volna amikor megjelent Harry anyja is, karöltve a lányával. Sandra illedelmesen bemutatkozott nekik, majd az egybe gyűlt kis csapatot végig vezette a most kihalt folyosón. Kopogás nélkül nyitott be, mire bent ülő mély beszélgetésben lévő férfi felkapták fejüket. Hellyel kínálták a vendégeket, majd kávéval. így szegény Sandra indulhatott vissza a konyhára hogy mindenkinek aki kért kávét hozzon. Hamar végzett, miután vissza indult a hosszú folyosókon, szembe találkozott a kissé eltévedtnek tűnő Louis anyjába és barátnőjébe.

Az irodában most már mindenki ott volt akinek lennie kellett. A fiúk menedzsere, torokköszörülés után kicsit meghúzogatta nyakkendőjét mely most csak fojtogatta.

-Gondolom egyértelmű miért hívtam magukat ide. Hatalmas veszteség ért minket. –kezdte, kerülgette az egészet, legszívesebben elment volna onnan mintsem egy ilyen kényes témáról beszeljen. Az összes anyuka felzokogott. Nyelt egy nagyot és folytatta. – Igazából semmi hírt nem kaptunk róluk. Mivel vannak túlélők lehetséges hogy élnek, és biztató jel hogy eddig a holttesteiket sem találták meg! Viszont – húzta el a száját, majd felállt. – Megtalálták a holmijaikat, amit voltak kedvesek leszállítani hozzánk. –Mutatott a háta mögött helyet foglaló nagy bőröndökre.

-Meddig fogják keresni őket? – kérdezte hirtelen Perrie. – Mar eltelt egy hét! EGY HÉT! – ismételte hisztérikusan.

-Nyugodj meg kérlek! Addig keressük őket ameddig nem találunk bizonyítékot arra hogy meghaltak! –mondta a menedzsment.

-Óhh igen? Mondja csak minden holtestet megtaláltak? –kérdezte szarkasztikusan Sophia.

-Nem! Ugyanis két lány sem került elő a fiukon és rajtuk kívül mindenki előkerült élve vagy holtan.

-Esetleg darabokban mert felszabdalta egy cápa! – mondta ironikusan Eleanor. 

-Ilyeneket kérlek ne is mondj még viccből sem jó?! – förmedt rá Doniya. – Legyünk optimisták, nincs holtest vagyis remény arra hogy élnek.

-Ugye Londonban maradnak egy ideig? – kérdezte Sophia. – Ott az a hatalmas ház, és hát az mégis  csak jobb lenne, ha nem csak hárman lennénk ott. – már a stúdió előtt álltak, körülbelül úgy fél órát tölthettek ott. Mivel csak arról akartak beszélni hogy megtalálták a cuccait a srácoknak. A szülök boldogan egyeztek bele, főképp azért mert olyan dolgok között lehetnek amik a gyermekeiké. Gyanútlanul hagyták ott az épületet, nem tudván hogy mit tervez a menedzser és menedzsment. Az irodában ülő két férfi, még mindig ott volt és tanácskozásukat ott folytatták ahol megzavarták őket.

-Hatalmas botrány ez az egész. Már vannak öngyilkos tinik is. – nézegette az előtte pihenő lapokat a menedzser.

-Addig kell kerestetnünk a fiukat amíg az lehetséges! – mondta a menedzsment. – A remény az ami kell a rajongóknak.

-Hatalmas megemlékezést kell csinálni! Ki kell adatni az összes számukat amiket eddig felvettünk! A kisfilmet is! Hatalmas bevételek. Az One Direction pedig híresebb lesz mint valaha.

-Addig nem léphetünk amíg nincsenek halottnak nyilvánítva! – szögezte le a másik férfi. – Azután kiadhatjuk a zenéket, meg minden mást. – már látták maguk előtt a képet amint ezek a dolgok megtörténnek! – Hatalmas pénzösszeget kaszálnánk, kárpótlásul kapna a család is, és minden vagyonát a srácoknak.

Aggódtak-e, volt bármi féle szomorúság szívükben? A kérdés jogosan merül fel. Az igazság az hogy aggódtak valamely szinten a srácokért habárt ezt nem hogy maguk közt de még saját maguknak is alig akarták bevallani. Ők sem magán vállalatként szerepeltek felettük is álltak még emberek! Azok a kapzsi vénségek, akiknek nem számít más csak hogy még nagyobb legyen a profit. Mondjuk már látszik hogy ez akét férfi is hasonlóan gondolkozik.

Eközben, A srácok szülei, Harry és Zayn testvére, valamint a barátnőik azaz Eleanor, Sophia,Perrie. A családtagok csak pár napra jöttek, emiatt is ideiglenes megoldás a szoba beosztás nem kavart zűrt. Hiába egy hatalmas villában éltek, Azért elég sokan összegyűltek. Perrie rögtön szorgoskodni kezdett, és teát készített. A szülök főként az anyukák, rögtön fiaik szobájába menekültek. Oda ahol olyan érzésük volt mintha velük lennének. Hisz a szobájuk annyira tükrözte természetüket. A képek a falon melyek őket ábrázolták, barátaikkal családjaikkal megmelengette az összetört szíveket. Jenna és Doniya beszélgetni kezdtek a lányokkal. Mindent megvitattak. A legszörnyűbb az apáknak volt. Ők próbáltak erősek maradni támaszt nyújtani megtört feleségeiknek, holott ők maguknak is szüksége lett volna valakire aki erőt nyújt nekik erre a megpróbáltatásra. Többjüket is a nappaliban nyomott el az álom. Perrie és Doniya a Zaynnel közös hálószobában, Jenna pedig Harry szobáját bitorolta.

Hitte, amikor már senki sem. S remélte hogy megérzése igaz! Érezte hogy Harry valójában él. Csak annyi a teendő hogy megtalálják őket!

A Nap lement és helyét elfoglalta a Hold. A rajongók közül sokan készültek öngyilkosságra! Habár tudták semmi értelme ennek. Többjüknél még éppen idöben érkezett a segítség. Mások édesdeden aludtak, arról álmodozva az egész csak egy rossz álom. Megint más emberek, városukban s annak környékéről embereket szervezett be hogy megemlékezést tartsanak pontosabban virrasztást.

Oly gyászos volt a hangulat, senki sem sejtette hogy az Atlanti óceán közepén egy lakatlan szigeten ott van hét fiatal. Mely egy hete rostokol azon az Istenverte szigeten, két csapatra bomolva a sziget két felén. Senki sem sejtette hogy Harry, Liam, Niall és Zayn együtt ott vannak azon a partszakaszon melyre kidobta őket a víz, s haragosan gondoltak,- habár tudták csak büszkeségük miatt ha már belekezdtek nem vonulnak vissza.-  A minden bizonnyal a sziget másik felén az egyik partszakasznál táborozó Két lányra név szerint Cora és Alexis és a banda tagra mely helyettük a két lány mellé állt, Louis Tomlinson. Nem adják meg nekik az örömet hogy ők kérjenek előbb bocsánatot.

3rész: Nem vagytok jobbak part II.

Sziasztok! Unom magam, az hogy a kövi részt irjam az most valahogy nem megy de itt van ez amit már a múltkor megírtam! Hát felrakom nektek! Pár visszajelzésnek azért örülnék! Mondjuk a így sem panaszkodhatok, már van két feliratkozó, és már volt aki komizott is:) És ne feledjétek azért mert más írt attol ti is irhattok NÉVTELENÜL is! Meg pipálgassatok, nem harapok!
Jó olvasást!

 (Zenének, válasszatok valami könnyed, ritmusos dalt. Per pillanat nem tudom mit kellene zenének beraknom xD)

-Akkor remélem nem haragszol ezért! – pimasz vigyorral közelített, Cora felé.  

-Ne! Nenene! – hátrált Co.

-Dede! – közeledett felé. Cora elkezdett szaladni. A part mentén.

Ekkor vettem észre hogy a fiúk végig minket bámultak.  Ennek nem lesz jó vége, a fiúk nem fogják átengedni a “sziget másik oldalára”.

-Itt nem jöhetsz át! – kiabált neki Liam. óh hogy mekkora egy szemét.

-Pukkadj meg! – kiabált vissza Cora. Majd megállt hogy körbenézzen merre szaladhat el, de sajna Lou utolérte. Hangosan nevettem a jeleneten, ahogy vállára vette és úgy hozta vissza, miközben szitkozódott mert Cora ütötte a hátát- természetesen csak játékosan – hogy tegye le.

-Alexiiiis! –visította Cora. –Seegíííííítss! – rimánkodott. Miközben egyre közelebb értek hozzám, csakhogy Louis elfordult nekik balra –ami ugye nekem a jobb volt, mert egymással szemben voltunk. -  és vitte a tenger felé. –Louis ha belemersz dobni… én nem tudom mit csinálok veled, de tuti nem lesz kellemes.

-Nyugi, Úgy is fürdőruhában vagy! –nevetett gonoszan Lou. Amit szóval is tettem neki. – Csak megfürdetem! Egy kis víztől nem lesz semmi baja.

-Alexis! – kiabált követelőzőn Co.

-Nem tudok segíteni! Éppen lefoglal hogy nézzem a műsort. .

Lou eközben már jócskán  combközépig gázolt a vízben.

-Lou, kérlek ne! – könyörgött,- tuti nagyon hideg a víz, Légyszi nee. –Sajnos ez sem használt. –Alexis készülj a bo-oo…. – nem tudta végig mondani mert Lou ledobta a válláról, és elmerült a vízben.

Sokáig voltunk a vízben, ugyanis idő közben engem is  bevittek. Órákkal később pedig a tűz mellett száradtunk. A papaya volt a vacsoránk ami nem volt túl laktató, de bele kell törődnünk mert kitudja mikor találnak meg minket. A srácok már nem voltak olyan szerencsések mint mi. Tüzük az nekik is volt, mondjuk nem tudom mit csináltak volna Zayn gyújtója nélkül.  Ugyanis Cora magától gyújtotta meg a tüzet. Már régen lement a nap, mi a tűz körül feküdtünk a bámultuk a  csillagos eget.

-Cora? –kérdezte Louis, aki kezeit összekulcsolva tarkójánál feküdt a homokban.

-Igen? - szólt az álmos hang, szegény, ő fáradt ki a legjobban a mai nap folyamán. Oldalra fordultam hogy lássam kettejüket. Habár nem sokat segített mert Cora a tűztől elfordulva aludt.

-Hogyan gyújtottad meg a tüzet? Mármint voltak olyan kedvesek és odaadták a gyújtót? – kérdezte, és összeráncolta szemöldökét. Ami vicces látvány volt úgy hogy arcát megvilágította a tűz.

-Kiskorunkban cserkészkedtünk. – habár nem láttam tudtam hogy mosolyog. – ott sok mindent megtanultunk és hiába nem kellet ilyet csinálnom azóta, még emlékeztem hogyan kell.

-Szerencse hogy Cora velünk van, az egyetlen dolog ami nem ment nekem az a tűzgyújtás volt. –nosztalgiáztam.

-Igazából, sikerült volna neked is ha én nem teszek arról hogy ne sikerüljön. – kuncogott.

-Úgy tudtam hogy te voltál! – kiáltottam megvilágosodva.

-Azt miért tette? – kérdezte értetlenül Lou.

-Mert kiskorunkban mi nem voltunk jóban, sőt gyűlöltük egymást! –mondta Coo Louis nem kis meglepetésére. – De – ásított – ezt majd máskor elmeséljük jó? – kérdezte.

Ezután a beszélgetés után a csendet csak az oceán morajlása, és a tűz ropogása zavarta meg. Majd mindhármunkat elnyomott az álom.

3 nap telt azóta hogy itt vagyunk, és összevesztünk a srácokkal. Mi sem és ők sem szóltak hozzánk ha találkoztunk szó nélkül elmentünk egymás mellett. Louis próbált velük beszélgetni de haragudtak rá mert minket választott helyettük. Emiatt Lou nagyon szomorú volt, és én csak még jobban haragudtam a többiekre, mert látszott rajtuk hogy csak szimplán köcsög f*szok. Már bocs a kifejezésért. A szigeten eltöltött idő mindannyiunkat megviselt, hisz ez már a 4. nap volt, és még mindig nem érkezett meg a felmentő sereg, kezdtünk kicsit kétségbeesni. Én már előre terveztem. Valami menedék helyett kell találnunk hisz nem élhetünk örökké a tengerparton. Mi van ha jön egy nagy vihar? Habár ez nem volt megjósolható így, hogy mi a semmi közepén voltunk időjóslás hiányában.  A menedék kereséssel vagy építéssel még várni akartunk, hisz minek csináljunk olyan nagy dolgot ha nem sokára úgy is megtalálnak. Viszont tisztában voltunk vele hogy az a partszakasz amelyiket mi elfoglaltuk egyáltalán nem a legmegfelelőbb számunkra  ezért Lou-val és Corával költözni készültünk.  Talán dél felé járhatott az idő, amikor úgy döntöttünk elindulunk. Végig a part mentén haladtunk a mi térfelünkön. Végül találtunk egy olyan részt ami tökéletes volt nekünk. Sekély vízzel, halakkal, itt nem voltak akkora hullámok mint a másik helyen.  és volt egy domb féleség is ami nekünk kapóra jött hisz mégis csak jobb lesz ott ami egy picit magasabban van.  Halat is tudtunk fogni, így nem kellett gyümölcsön élnünk. Végre valahára! Nagyon jó volt végre valami mást enni a papayan és banánon kívül. A fiukat nem láttuk most már csak a forrásnál esetleg még az erdőben egy-két alkalommal.

Miután egy hete a szigeten dekkoltunk, megelégeltem ezt az egészet, és mondtam Lou-nak és Corának  hogy csináljunk valamit, és építsünk  valami kis kunyhó félét.Nem csak hogy hasznos, de legalább elfoglaljuk magunkat.

-Mivel kezdjük? – kérdeztem.

-Ti szedjetek össze tetőnek való pálmafa leveleket, vagy ahhoz hasonlókat.  Én kerítek valamit amiből lehet építeni és valami kötöző anyagot is.

-Oké. –mondtuk, s ki ki ment a maga dolgára.

Corával vért izzadtunk de összeszedtünk egy rakás olyan levelet, amilyet kellett. Louis is hamarosan visszatért pár darab olyan nádfélével. Nem igazán tudom mi annak a neve.

-Alap is kéne a “házunknak”-macskakörmözött – De azt mégis hogy a fenébe fogjuk megcsinálni.

-Oké nyugalom mindjárt kitaláljuk. – mondtam.

Felmentem a dombra  inkább ilyen sziklaszírt és domb keveréknek lehet azt nevezni, ugyanis a teteje tökéletesen sima egyenletes, és van egy meredek lejtönk is.  A szerencsénk az hogy itt nincsenek fák csak a szélén.  Az ötlet hirtelen jött, volt három hatalmas nagyságú és vastagságú pálmafa.

-Gyertek fel! – kiabáltam nekik, megzavarva diskurálásukat aminek témája a ház alapja. Ők is feljöttek, nem voltunk olyan magason, legfeljebb 3 méter volt. –Nézzétek, habár rendesen nem tudunk kis házikót építeni több okból is, is de itt van 3 nagy erős pálmafa. Ezek lehetnének a házunk sarkai, a negyediknél meg már szerintem mindegy mert ha elég jól csináljuk akkor az a három is tökéletesen megtartsa, na meg nem hiszem hogy túl nagy lenne a valószínűsége egy viharnak.

-Akkor rajta! Építsünk házat- kiáltott fel Louis.

Órákba telt míg a három fa közé “falat”készítettünk. Nagyon nehéz volt oda kötözni az indákkal és azokkal a rugalmas ágakkal a nagyobbakat.  A nap végére viszont lett összesen három kezdetleges de erős falunk. Mindhárman fáradtan dőltünk le a homokba. Éhesek voltunk ezért ettünk a gyümölcsből amit előző nap szedtünk, mivel ma azzal voltunk elfoglalva, hogy a házunkkal foglalkozzunk. A tüzet ma Louis gyújtotta mert Cora megtanította neki, így tüzünk is volt.

Másnap reggel arra a legkellemesebb dologra keltem hogy valaki a fejemhez vágta az üres flakont.

-Köszi! – morogtam. Szemem elé raktam kezem mert a hirtelen fénytől semmit sem láttam. Miután megszoktam a világosságot, felfogtam hogy Cora volt a kedves ébresztőm.-Mi bajod?

-Kábé két órája fent vagyunk Louval és a házon dolgozunk, Lou nem akart felébreszteni de én úgy gondoltam hogy ideje hasznosítanod magad, elfogyott a vizünk szóval légy oly kedves elmenni a forráshoz.

-Ezt köbö úgy mondta mintha csak a sarki kisboltba kéne lemennem.

-Veheted úgy is. Kaját is szerezhetnél. – mondta és már ott is hagyott.

-Remek – morogtam.

 Az üres flakont felszedtem a homokból és elindultam.  Innen kicsit hosszabb volt az út a forráshoz, de még nem jártuk be az egész szigetet hogy tudjuk van-e máshol is forrás. 

 A forrásnál, mért ne kell hogy találkozzak valamelyik majommal. Még mindig dühös vagyok rájuk mert azt hiszik a férfiak jobbak a nőknél.

-Szia- köszönt Zayn, jobban mondva csak motyogott az orra alatt.

-Szia. – morogtam az orrom alatt.

Odamentem a forráshoz és feltöltöttem a flakont, majd ittam is a vízből. Kicsit megmostam az arcomat is, és a kezeimet. 

-Hova tüntetek? – kérdezte miközben ő is megtöltötte az üvegét. Engem nem kicsit meglepve.

-Húú sokáig tartott míg észrevettétek. – mondtam gúnyosan.

-Nem de eddig nem volt alkalmam megkérdezni téged hogy most hol vagytok. Sajnálom ami történt.

-Nem boldogultok igaz? –néztem rá  gúnyosan, de megsajnáltam fancsali képét látva.

-Nem nagyon. Szóval nem menekülhetnék át hozzátok? – kérdezte.

-Had gondoljam át, nem hiszem hogy megbántad volna de úgy hiszed a mi helyzetünk sokkal jobb, ami lehet kicsit igaz is, de én nem érem be ennyivel! – mondtam és otthagytam, a megszeppent kiskutyaszemű srácot.

A következő három napunk kemény volt.  Egyfolytában a kis kunyhónkat építgettük ami megjegyzem elég nagy, simán elférnénk benne mind a heten vagy akár többen is. Érdekes és vicces is volt, mert vissza kellett bontanunk néhol mivel elfelejtettük hogy nem börtönt hanem házat csinálunk és ablak is kellene rá. Sokat nevettünk Lou viccein is , szerencse hogy az egyik legviccesebb bandatagot fogtuk ki. Ha jól számoltam akkor összesen 10 napja csöveltünk ezen a szigeten, és eddig se repülőt se hajót nem láttunk meg a közelben sem. Fel nem foghatom hogy nem találtak meg minket eddig de nem is érdekel, csak találjanak már meg végre. Két nap múlva mar kész volt a házunk,  a falak, az ablakok és az ajtó, a tető, minden megvolt.  Meg ágy féléket is készítettünk magunknak.  Összesen 1napja költöztünk be a házikónkba, jó volt végre nem a homokban aludni. 

Valami hasonlót képzeljetek el csak kicsit nagyobba 3sarkánál ugye a pálmafakkal és ablakokkal

A fiukat nem láttuk, mostanában legalábbis nem számolt be se Cora se Lou erről. Ha lehetséges még melegebb volt mint eddig.   

A tengerben úsztam kicsit, Louis is a vízben volt de ő ott maradt ahol sekély volt a víz, Cora pedig a parton süttette a hasát. A hideg víz kellően lehűtötte a felhevült testemet, amit a meleg okozott. Majd azt vettem észre hogy nagyobb lett a szél mint eddig volt, sőt igazából eddig úgy éreztem megsem mozdul a levegő. Majd valami dörgés szerűt hallottam. Az eget kezdtem fürkészni és megláttam hogy egy hatalmas felhő tömeg közeledik a sziget felé. 

-Ajjaj! – motyogtam magamnak, és a lehető leggyorsabban úsztam a part felé.

-Már kiabálni akartam neked hogy gyere ki. –mondta Lou, amikor kiértem a partra, ő és Cora már hamarabb észre vették a viharfelhőket.

-Az nem néz ki túl biztatóan. Hát nagyon nem. Van még egy kis időnk, szóval mennyi vizünk van? És kajánk? – kérdeztem Corát.

-A flakonba már alig van víz, kajánk viszont van a kunyhóban, még a halból is van egy kevés reggelről de van bent Papaya és Banán, meg kókusz is. – számolgatott az ujjain.

-Rendben elmegyek hozok vizet! – mondtam. És indultam is volna, de Louis megállított hogy inkább ő megy.

-Csak siess vissza. –mondtuk de ő már szaladt is gyorsan kikapta Cora kezéből a flakont és már el is tűnt.

Mi bementünk a házba. Leültünk az “ágyainkra”.

-Most kiderül mennyire strapabíró a mi kis kunyhónk – tűnődött el Cora.

-Reménykedj hogy ne legyen olyan hatalmas vihar.

Louis hamar visszaért de már ekkor is hatalmas szél tombolt, s elkezdett esni az eső is. Ez még csak szemerkélés volt. Fél óra sem telt belé, már szakadt az eső, szerencsénkre a tető eddig nagyon jól bírta. Az a legjobb rész a tetőt vagy 3szor rétegeltük, direkt az ilyen esetek miatt. Aludni nem tudtunk a hatalmas süvöltő széltől, az eső kopogásától és az eget rengető dörgésektől , valamint nagyon nagy villámok is voltak. Habár azok fénye alig jutottak be hozzánk mivel csináltunk amolyan redőny féléket, Kíváncsiak vagytok akkor hogyhogy nem volt teljes a sötétség? Kialakítottunk egy részt ebben a ház féleségben ahol lehet egy kis tüzünk, tényleg csak akkora hogy nagyjából bevilágítsa a teret. Rendesen elvan zárva , kövekkel, homokkal és földdel.

Köztudottan félek a vihartól. így Cora már az első pillanattól szóval tartott hogy terelje a gondolataimat. Majd elkezdtünk horror sztorikat mesélni, meg vicceket. Egyszer csak kiabálást hallottunk meg odakintről.

-Ez Liam! – ugrott fel Louis.  

-Louis!! – kiabált, szerintem Niall. –Coraa! Alexis!

-Kérlek titeket engedjetek be!- könyörgött Zayn. Már az ajtónál álltak.

-Megsajnáltam őket és nem vagyok szívtelen de megakartam leckéztetni őket. Oda mentem kinyitottam az ajtót, de nem engedtem be őket, hanem csípőre tett kézzel tettem fel a kérdésemet:

-Még mindig úgy gondoljátok hogy ti jobbak vagytok nálunk?....

3rész: Nem vagytok jobbak part I.

Sziasztok! Húha kicsit, nagyon késtem a résszel, és most mondanám hogy egy hosszú részt kaptok de nem. Ugyanis láthatjátok a címből is hogy két részre vágtam a 3.részt, Ennek oka pedig csak annyi hogy wordbe nekem több mint 9 oldal lett. Ha hét lett volna még azt mondom egye fene hosszabb rész ki bánja?! De amikor afelé közelítek hogy egy átlagos rész kétszerese na ott már gondok vannak. Volt már hogy ketté vágtam egy részt, de akkor azok külön részek is lettek, és külön írtam meg, mármint elkezdtem írni aztán a cím szerinti részlethez még mindig nem értem oda, adtam vmi más címet és a kövi rész onnan folytatódik mar az eltervezettel. Tudjátok ha én írok akkor simán bele tudok merülni a részletekbe, es olyankor nagyon hosszú részeket írok. Meg egyszer bocsi hogy késtem, de elhihetitek a tegnap vagyis ma hajnali egykor értem a rész végére, pedig úgy számoltam hogy rövidebb lesz és feltom rakni hamarabb. Perpillanat mindjárt reggel 10 óra van, de még nem javítottam a részt, szóval sietek!
Jó olvasást.
Kommizzatok, és Pipáljatok, Iratkozzatok fel.
Erröl jut eszembe köszönöm a múltkori részhez a komit, És dobpergés mevan az I. feliratkozó a blogra:DD

 ~Niall Horan szemszöge~

Az első dolog amit megpillantottam az egy lány volt, akit nagyon ismerősnek találtam, azután valahonnan felbukkantak Harryék is.

-Mi történt?- kérdeztem, miközben körbe pillantottam. Összesen 7-en voltunk egy tengerparton.

-Nem emlékszel? – kérdezte az egyik lány, miközben leguggolt hogy egy magasságban legyünk.

-Az arcod a repülőről rémlik. – mint valami felgyorsított film pörögtek le az események a szemem előtt. – A gép lezuhant. –mondtam ki a tényt. –Hol vagyunk?

-Eddigi felfedezéseink szerint egy lakatlan szigeten, sajna meg nem jártuk körbe teljesen a szigetet. – mondta a másik szökés barna hajú lány. –Alexis… tudod akinek beleestél az ölébe. – nevetett.

-Engem Corának hívnak! – mosolygott rám a szőke lány, akit előttem guggolt. – Nem fáj semmid? Elég sápadt vagy, nem vagy szomjas, éhes?

-Szomjas vagyok, - felakartam állni de elkezdtem szédülni, így csak a fejemet fogtam. – és egy kicsit éhes.

-Akkor semmi baja! – kiáltott fel Harry.  Mire Alexis, oldalba vágta.- Miért? Te nem ismered! Ha van étvágya akkor nincs semmi baja.

-Neked meg akkor ha be nem áll a szád. – mondta csípősen a lány.

Liam eközben felém nyújtott egy szinte vízzel teli üveget. A hideg friss vízből hatalmas kortyokat nyeltem, a sós tengervízből túl sokat jutott szervezetembe, emiatt is ez volt pillanatnyilag az a dolog amiért bármit megadtam volna.

-Hogyan kerültél ide haver?! – kérdezte Zayn és kezét nyújtotta hogy  felsegítsen.Amit elfogadtam, mert nem akartam elesni,mivel még mindig szédültem.

-Közben induljunk el a part mentén! Legrosszabb esetben is csak oda jutunk vissza ahonnan indultunk. -  helyeslően bólogattunk Louis ötletére, és elindultunk az egyik irányba.

-Na mesélj csak! – tettei kezét vállamra Hazza.

-Ahogy lezuhantunk egyszer csak azt vettem észre hogy körülöttem sok  üvöltöző síró ember van, de ti sehol sem vagytok.  A vízben majdnem megfulladtam, valaki volt szíves engem használni mentőcsónaknak és lenyomott a víz alá nem is egyszer. Aztán valami úszó dologba kapaszkodtam bele, asszem egyszer még titeket is láttalak, csak le voltam foglalva azzal hogy elszabaduljak a tömeg közepéből, rémisztő volt.  Valaki fejbe vágott, mire én teljesen elkábultan, összesen annyi energiám és lélekjelenlétem volt hogy kapaszkodjak és ez által ne merüljek el. Már éjszaka volt amikor úgy éreztem valami van alattam. A sötétben, szinte teljesen vak voltam, de feltudtam fogni hogy végre szilárd talaj van a lábam alatt. Aztán csak annyira emlékszek hogy valami sziklának neki megyek és eldőlök itt a parton. Ezután arra ébredtem hogy beszélsz hozzám. – néztem Corára. Nagyon aranyos lánynak találom, a barátnője Alexis már kevésbé szimpatikus, de nem ítélek elhamarkodottan mert még nem ismerem egyikőjüket sem

-Az bő! – mondta egy:"ez nem semmi" tekintettel Louis.

-És veletek mi történt? – kérdeztem meg, mert mar nagyon fúrta az oldalam a kíváncsiság.

Töviről hegyire elmeséltek nekem mindent. Tátott szájjal hallgattam végig a történetet, ami nem kicsit volt izgalmasabb az enyémnél.  Zaynt sajnáltam a legjobban, ő teljesen beparázik ha úszásról van szó.  Továbbra is a part mentén haladtunk. Több órás séta lehetett, legalábbis nekem annak tűnt, közben adtak nekem egy banánt, és arról is beszámoltak hogy azt honnan szedték. Figyelmesen hallgattam őket, bár nem hittem volna hogy ennyi minden történhet egy emberrel alig egy nap leforgása alatt.

-Ügyes vagy Harry, neked köszönhetem hogy nem halok éhen! – hálálkodtam, a mese végén. 

Folyamatosan a tájat bámultam, egyszerűen csodálatos még akkor is ha egy szerencsétlenség miatt vagyunk itt. Igazán filmbe illő, a pálmafák a parton, beljebb egy dzsungel, kint a parton pedig ahogy a víz mossa a partot. Komolyan eltudnék egy ilyen helyen élni, csak ugye szükségem van a már jól megszokott kiszolgálásra a luxusra.

-Az ott mi? – mutatott a távolba - annyira nem is volt messze,- Liam, majd elkezdett szaladni. Engem pedig sikeresen kizökkentett gondolat menetemből. Mi nem siettünk, végülis ráértünk.- Ez nem igaz! – rúgott bele idegesen a homokba. – Ezek a bőröndök amiket itt hagytunk! Most vagy visszafele jöttünk vagy pedig tényleg egy sima szigeten vagyunk.

-Vissza fele jöttünk, de elhiheted ha itt lennének emberek akkor mar rég megtaláltak volna minket…. vagy mi őket! – felelt unottan Alexis.Miről beszéltem? Eddig nem szimpi.

-És most mit csinálunk? –tette fel a nagy kérdést Zayn. 

~Alexis szemszöge~ 

-Egy biztos a parton kell maradnunk, onnan hamarabb észrevesznek  és mi is a felmentő sereget. – mondtam.

-Remek! – mondta mogorván Liam.  –Mennyi az idő?

-4óra múlt pár perccel- nézte Zayn az  óráját.

-Szerintem lassan kezdjünk valamit s tűz gyújtáshoz, meg kajához!-  vetette fel Cora.

-Jól van üljetek le majd mi intézkedünk! – mondta Li, nekem és Corának.

-Már megbocsáss, miért is?- húztam fel egyik szemöldököm.

-Mert ti lányok vagytok! – mondta Harry mintha ez magától értetődő lenne, és kissé lealacsonyító hangnemben.

-Szóval úgy gondoljátok hogy ti sokkal jobbak vagytok nálunk mert fiúk vagytok?!  - fújtatott Cora. Ettől kicsit ideges lett, mondjuk én is. 

-Igen. - mondta Niall, aki jobban tenné ha befogná a száját, mert nem kellene azt hinnie hogy mivel túlélte egyedül már bármit megtehet. Az arc kifejezéséből ítélve, egy azon véleményen vagyok Corával.

-Nyugodjatok le! Ilyet ne mondjatok fiúk, és ti is segíthettek! – próbált békíteni minket Louis, csak hogy sem én sem Coo nem adja be ilyen könnyen a derekát.

-Tudjátok mit? Legyen, ahogy ti akartátok. – Cora idegesen kiszedte a táskából az egyik flakon vizet és hozzá vágta Niall-hez. – tessék itt van nektek, legyetek vele boldogok!

-És a szigetnek ez a fele a miénk. Ti nem jöhettek  át erre a részre! – mondtam miközben egy hatalmas jelképes vonalat húztam a kezemmel a tengertől az erdőig. Megfogtam Cora karját és magam után húztam.

-Pár óra múlva úgy is könyörögni fogtok nekünk, hogy oda ülhessetek majd a tűzhöz, és éhesek is lesztek, na meg bizonyára féltek a sötétben is. Tüzet a gyújtó nélkül aligha tudtok gyújtani–kiabált utánunk Zayn. Oh hogz mennyire nem ismernek, 5 elkényeztetett kis sztárocska.

-Na arra kíváncsi leszek. – morogtam, magamnak.

-Lányok! Várjatok! – jött utánunk Louis. – Ne csináljátok ezt! Legalább nektek legyen eszetek ha már nekik nincs – mutatott a háta mögé ahol a fiúk beszélgettek és minket figyeltek. Liam vitt magának egy botot és tényleg húzott egy vonalat. Szemeimet forgattam az egészre.

-Van eszünk! Nem fogok visszamenni, mert a büszkeségem nagyobb annál, és befogjuk bizonyítani, hogy nem jobbak nálunk. Te viszont választhatsz, vagy velük leszel, vagy velük. –mondtam egyszerűen. S közben, Corára és magamra majd a távolabb álló 4 szerencsétlenségre egy fintor kíséretében.

Komolyan elgondolkodott, a földet nézte, mi őt. Végül hátra pillantott a srácokra mosolyogva megrázta a fejét.

-Inkább itt maradok! – mondta nevetve. - Ez vicces lesz előre látom! – rázta fejét hitetlenkedve majd elindult.- És mihez kezdjünk így hárman?

-Én gyújtok tüzet, ti fogtok halat, vagy kerestek valami gyümölcs félét! – adta ki az utasítást Cora.

-No problem! –felet monoton Louis.

Kezdetnek összegyűjtöttünk pár darab faágat, hogy legyen gyújtósnak való majd Corát a parton hagytuk hogy meggyújtsa a tüzet, én és Louis bementünk az erdő sűrűjébe.  Kicsit beljebb gyalogoltunk már amikor megtörtem a csendet.

-Louis?

-Igen?

-Szólíthatlak Lou-nak? – mosolyogtam rá.

-Ha én is a beceneveden, vagy rövidítve. – felnevettem.

-Jogos! Nyugodtan Coo is általában Al-nak hív. Becenevem viszont nincs. Egyedül apum hívott mindig tökmagnak. Azt is azért mert a mi családunkban mindenki egy égimeszelő, én viszont egy átlagos 159 centis csaj vagyok.

-Tudod mit? Akkor én Törppillának foglak hívni! –bökött meg. Visítva ugrottam arrébb.

-Nee csikis vagyok! – biggyesztettem le ajkaimat, és fontam keresztbe kezeimet.

-Akkor tudom mivel foglak megtámadni. – mondta, játékos vigyorral és ment tovább. – Öhm, Al?! Mit is keresünk?- fordult hátra zavartan. Hitetlenkedve ráztam meg fejem és elnevettem magam.

-Hogy tudtál te betanulni nem tudom hány számot, ha még azt is elfelejted amit kb 5 perce rágtam a szádba.

-Na hát most bántsál te is! – szipogott és műsírást tettetett.

-Engem nem hatsz meg! Egyébként. – mentem hozzá és felfelé mutattam – Olyant kerestünk! 

-Az Papaya,  a baj csak annyi hogy elég magasra nő a fa a gyümölcs meg a tetejében van. – forgattam a szemeim. – Először próbáljuk megrázni a fát, jó? – néztem Lou-ra. Habár esélytelennek láttam, de azért megpróbálkoztunk vele.

-Vigyázz, nehogy a fejedre essen majd! –oktatott ki Lou.

 Megragadtuk két oldalról a fát és neki feszültünk. Nagy erőlködésünk eredménye, - ami egyébként tartott egy jó pár percig,- az lett hogy majdnem a fejemre esett EGYETLEN darab Papaya.

-Jó ezzel ezer évig is bajlódhatunk. – morogtam.

-Akkor szerinted mégis hogyan szedjük le a fáról? – nézett rám felhúzott szemöldökkel Louis.

-Tudsz fára mászni? – néztem rá.

-Megőrültél? Nem mászok fel oda.. és te sem fogsz- fogta meg a karomat, mert én már indultam is volna fát mászni. –Ha le esel onnan akkor nem tudunk rajtad segíteni.- lehet igaza van de a mottóm:

-Aki nem mer az nem nyer! – feleltem elszántan.

-És lehet hogy te mernél, de én nem hagyom! – nyomatékosította, mondandóját. Nem volt ideges inkább csak féltet, látom ő nagyon törődő típus.

-Akkor mit szólnál ha leoperálnám a fáról? – kérdeztem, értetlenül nézett rám, kerestem egy követ a földön, megcéloztam a fa tetejét. Nem sikerült csak a harmadik próbálkozásomnál elérni a fa tetejét, ekkor már Louis is besegített. Sikeresen levertünk még legalább 8 darabot, a fáról.

-Győzelem! – ujjongtam, de örömöm nem tartott sokáig, ugyanis a “zsákmányt” el kell vinni a partra.

-Rakjuk a pólómra! – mondta Lou és lekapta magáról, az említett ruhadarabot. Így rendesen lehetett látni tetoválásait. – Ami nem fér a rögtönzött szütyőnkbe majd hozzuk kézbe. – Szépen rápakoltuk a gyümölcsöket, összesen 3darab nem fért csak rá a kupacra, de azt én már simán elhoztam a kezemben.

Semmi baj nem volt addig míg nem tettük fel a kérdést, miszerint: Merről is jöttünk?  

-Induljunk el valamerre! Vegülis ez egy sziget nem nagyon fogunk eltévedni. – ajánlotta Lou, ami igaz is volt.

-Jó, de szerintem arról jöttünk – mutattam oldalra. –Ott vannak olyan bokrok amik mellett eljöttünk. –állapítottam meg.

-Akkor arra menjünk! – bólintott.

Pár perc séta után már erősen hallottuk az ócean zaját, és a sós víz illatát. Talán félperc sem kellet már ki is értünk az erdőből.  Cora a tüzet piszkálgatta ami kezdett begyúlni neki.

-Hol voltatok eddig? – nézett ránk. – Sexi! – bólintott elismerően Louisra nezve. – Látod Al, én is ilyet akartam! – mutatott Louis egyik tetoválására. Amit eddig észre sem vettem.

-Jééé! Mutasd! A szarvasra gondoltál? Szerintem neked az túl nagy lenne, nem? – mondtam miközben Lou karját bámultam.

-Jók mi? – nézett önelégülten Lou. – Amúgy Cora, nem néztem volna ki belőled a tetoválást, mondjuk Törpillából sem!

-Ohh tényleg? – a gyümölcsöket leraktam a homokba. Lekaptam magamról a pólót, és háttal álltam neki. – Tényleg nem képzelted el  rólam? 

 

Valami ilyesmi, csak a hátán

-Ez nagyon jó! Ilyeneket Sam szokott  csinálni. Ő egy Londoni tetkó szalonban dolgozik.– motyogta magának.

-Ismered Sam-et? – termett rögtön Cora is mellettünk.

-Igen.  Miért?

-Mert állati helyes pasi! És sosem mertem megkérdezni van-e barátnője. –erre Lou felnevetett.

-Nem lenne kicsit idős hozzád? –kérdezte. – Már majdnem 30 éves. És tán van barátnője is.

-Ohh. – ennyi jött ki Cora száján.

Hangosan kezdtem el nevetni, arra az érdekes arckifejezésére, utánozni nem lehet. Mintha valami büdöset szagolt volna keverve egy kis citromba harapással.  

-Akkor fogjunk halat vagy most mi? – terelte esetlenül a témát. Louissal csak nevettünk

-Juj Al! Elsem hiszed hogy mit találtam! – Mondta és felmutatott két bikini.

-Ez honnan van? – csodálkoztam.

-Tudod milyen vagyok, mindent belegyömöszölnek a bőröndömbe és csak úgy utaznék. Szóval az van hogy a bikini már nem fért bele így beleraktam a kis táskámba, de szerintem tuti találnánk használható ruhákat  a bőröndben is.

-Jól van. Lou, nézd meg hátha találsz egy fürdőgatyát magadnak.  Addig mi átöltözünk. – Cora elindult a fák takarásába, nekem adta a kéket, ö pedig az ezüstös színűt vette fel. Neki mindig is jobban állt ez a szín. Gyorsan átkaptuk a ruhákat, én a rövid farmar nadrágomat visszaettem, ugyanúgy mint Coo.

-Lou itt vagy? – kiabáltam.

-Igen, miért megtámadott a ruha?  - nevetett.

-Kezdődjék a divatbemutató. Elsőként Cora Palmer lép a kifutóra egy Ezüst színű bikiniben aminek alsó részét egy térdig érő farmernadrággal takarta el. – kommentálta a történéseket, miközben kilibegett mint egy topmodell. – Nyári balerina cipőjét most eldobta és mezitláb szaladgál a homokban. –Ökölbe szorított kezét szájához emelve beszélt mint egy mikrofonba. Louis fütyült és tapsolt.

-Csodálatos! Brávó!

-Csitt még nem fejeztem be! – csapott a mellkasára. –Most pedig jöjjön. Lakatlan szigetünk másik női sztárja!  Dobpergést Lou!- jobb ötlet híján elkezdett a combjain dobolni. – Alexis Morgan. Igen hölgyeim és uraim!  Az az Alexis aki a 2003 hármas Londonban gyerekeknek rendezett szépség verseny nyertese! A mai adásunkban, egy kék bikinit visel, rövid farmer nadrággal, és egy kövekkel kirakott halvány rózsaszínes szandálban áll itt előttünk.

-Imádni való Törpilla! Wúúúhúu – kiáltozott. – Engem nem konferálsz fel Cora?ü Mondjuk neki csak a rendes nadrágja van, ami a sajátja volt.

-Öhm… nem? – nézett rá vigyorogva Cora.

-Akkor remélem nem haragszol ezért! – pimasz vigyorral közelített, Cora felé.  

-Ne! Nenene! – hátrált Co......